Oldalak

2016. szeptember 16., péntek

A tartományi parlament elfogadta a jelképekről szóló határozatot



A tartományi parlament elfogadta a jelképekről szóló határozatot
A háromszínű zászló az úgynevezett hagyományos címerrel
A tartományi parlament ma szavazattöbbséggel elfogadta a Vajdaság hagyományos jelképeiről és azok használatáról szóló határozatot, jelenti a Tanjug.
Kilencven képviselő támogatta a határozat elfogadását, hatan ellenezték, 13-an pedig tartózkodtak.
A határozat elfogadására voksoltak a Szerb Haladó Párt (SNS), a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ), a Szerbiai Szocialista Párt (SPS), valamint az ellenzéki Szerb Radikális Párt (SRS) képviselői, a Vajdasági Szociáldemokrata Liga (LSV) tagjai ellenezték, a Demokrata Párt (DS) és az Elég volt mozgalom (DJB) képviselői pedig tartózkodtak.
A vita során a fő témát a hagyományos címer jelentette, amely a Szerb Vajdaság címere 1848-ból, a DS és az LSV képviselői viszont azt állították, nem képviseli Vajdaság hagyományos szimbólumát, az SNS, az SPS és az SRS képviselői másfelől azt mondták, ez a Szerb Vajdaság autentikus jelképe, amelyet az 1848-as májusi országgyűlés döntése nyomán a szerb fejedelemségtől vettek át.
A javasolt hagyományos vajdasági címer a tartomány 1848-as címere, amelynek a csúcsán kereszt, gyöngyök és korona van, a palást hermelinből van, a közepén pedig egy pajzs látható, az alsó részén jobb oldalon egy olajfalevél-koszorú van, bal felől pedig tölgyfalevél-koszorú, mindkettő terméssel együtt. A hagyományos zászló pedig háromszínű, piros-kék-fehér.

http://www.vajma.info/cikk/vajdasag/20612/A-tartomanyi-parlament-elfogadta-a-jelkepekrol-szolo-hatarozatot.html, 2016. szeptember 15. [19:32]

Skupština Vojvodine:Odluka o tradicionalnom grbu i zastavi

Novi Sad -- Poslanici Skupštine Vojvodine većinom su odlučili o uvođenju takozvanbog tradicionalnog grba i zastave Pokrajine.
Izvor: Beta
Foto: Tanjug, arhiva
Foto: Tanjug, arhiva

Oni će se ubuduće isticati pored već postojeće zastave i grba Vojvodine.
Za usvajanje grba i zastave glasalo je 90 poslanika, protiv je bilo šest, a uzdržanih 13 poslanika.
Za su glasali poslanici koalicije Srpske napredne stranke, koalicije Socijalističke partije Srbije i poslanici Saveza vojvođanskih Mađara.

U ime predlagača, profesor Pravnog fakulteta Slobodan Orlović rekao je da donošenjem odluke Skupština Vojvodine izvršava obavezu koju je sama sebi propisala pre dve i po godine.

"Bilo bi idealno da Vojvodina ima jedan grb, ali o tome možemo razgovarati u budućnosti", rekao je predsednik Pokrajinske vlade Igor Mirović.

Predsednik poslaničke grupe Lige socijaldemokrata Vojvodine (LSV) Branislav Bogaroški rekao je da predloženi simboli nisu tradicionalni, jer su bili u nezvaničnoj upotrebi manje od mesec dana, u vreme Revolucije 1848. godine.

"Ovi simboli su neutemeljeni u istoriji, u heraldici i isforsirani su. Pokrajinski simboli bi trebalo da objedinjuju i ujedinjuju, a ne da stvaraju nove razmirice", kazao je Bogaroški i dodao da će ta stranka glasati protiv odluke.

Pokrajinski poslanik LSV Bojan Kostreš rekao je da je propuštena prilika da se predstavnici građanske i nacionalne opcije dogovore o tradicionalnim simbolima Vojvodine.

Po njegovim rečima, s obzirom da su predloženi tradicionalni simboli iz vremena Majske skupštine u Sremskim Karlovcima, održane 1-3. maja 1848. godine, onda po toj logici Skupština Vojvodine treba da raspravlja i o tradicionalnom ustavu i pasošu Vojvodine, jer je i o tome bilo reči na Majskoj skupštini, s koje su predstavnici Srba iz Ugarske uputili zahtev Beču za autonomiju i odlučili da proglase Srpsku Vojvodinu.

"Međutim, usvajanjem ovih simbola dolazimo u situaciju da podsećamo poraženu stranu da je bila poražena. I ne samo to, nego ćemo im i kaznu naplatiti ako tu zastavu ne okače. Nije to dobro. Siguran sam da to nije bila namera, ali plašim se da će ovo nastaviti da razdire naše društvo", rekao je Kostreš.

Šef poslaničke grupe Srpske napredne stranke Milenko Jovanov rekao je da su LSV i prethodna vlast imali i više nego dovoljno vremena da za dogovor o tradicionalnim simbolima i dodao da je sadašnja vlast obavezna da ih usvoji.

Poslanica Pokreta "Dosta je bilo" Svetlana Kozić kazala je da su istoričari potvrdili da je reč o nametanju simbola koji nikada nisu bili tradicionalni u Vojvodini.

"Vojvodina ima mnogo hitnijih problema nego što su tradicionalni grb i zastava. Pa zar su važniji simboli od životnih tema? Iz Vojvodine se iseljava jako mnogo ljudi, sela su nam prazna i napuštena, a mi se bavimo simbolima, koji će zapaliti dodatnu vatru", kazala je Svetlana Kozić.

Šef poslaničke grupe Demokratske stranke (DS) Borislav Novaković je najavio da će se poslanici te stranke uzdržati od glasanja.

"Simboli su nešto pred čim se stoji s ponosom, jer oni integrišu i otelovljuju jedinstvo jedne političke zajednice. Predloženi tradicionalni simboli nemaju uporište u istoriji i heraldici. To je pokušaj da se proizvede istorija tamo gde je nema", rekao je Novaković.

Dodao je da nakon usvajanja odluke treba da se piše uputstvo za njeno sprovođenje i ocenio da je to prilika da se razgovara i da se nađe "prava mera".

Poslanica DS-a Jelena Balašević rekao je da građani ne znaju kako izgleda grb Vojvodine jer im to nije prioritet u svakodnevnom životu.

Tamaš Korhec iz Mađarskog pokreta rekao je da mu nije poznato da igde na svetu postoji država ili region koji paralelno ističe dve zastave i dva grba.

On je rekao da ni opštine, ni institucije Vojvodine u svojim budžetima nemaju sredstva za izradu i isticanje zastave i grba, za izmenu pečata i drugo što sledi.

Poslanik i predsednik Demokratske zajednice vojvođanskih Mađara Aron Čonka rekao je da ta stranka neće podržati predlog za uvođenje tradicionalnih simbola Vojvodine jer smatra da se radi o "fabrikovanju istorije".

"Ovo je loša poruka za sve manjinske narode koji su autohtoni, i koji u Vojvodini žive oduvek", rekao je Čonka i dodao da predsednik SVM i Skupštine Vojvodine Ištvan Pastor nema pravo da usvajanje tradicionalnih simbola podržava u ime cele mađarske zajednice.

Šef poslaničke grupe Srpske radikalne stranke Đurađ Jakšić rekao je da će SRS glasati za tradicionalne simbole, a založio se za ukidanje zvaničnog grba i zastave Vojvodine, za koje je rekao da ih je "oktroisao DOSmanlijski režim" 2002. i 2004. godine.

"To su Čankovi, ligaški simboli, koje narod nije prihvatio. Mi to nikada nismo doživljavali kao zastavu, već kao najobičniju krpu", kazao je Jakšić.

www.vmdk.org.rs    hirmondo@vmdk.org.rs

KÖZLEMÉNY
A Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége 2016.09.15-én a VAT  5. rendes ülésén nemmel fog szavazni a Vajdaság Autonóm Tartomány "hagyományos" jelképeire

A Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége (VMDK) nem fogja támogatni a Vajdaság Autonóm Tartomány "hagyományos" jelképeinek kinézetéről és használatáról szóló határozat javaslatot.

A Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége nem adhatja szavazatát olyan jelképekre, amelyek  elvtelen politikai alkuk és történelmileg hamis tények gyártásával jöttek létre, politikai üzenetük pedig az, hogy a mai Vajdaság területe mindig is szerb föld volt és mindig is az lesz. Hogy ez mennyire igaz, talán mi délvidéki magyarok tudjuk a legjobban.

A Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége (VMDK)  a legerélyesebben elítéli a szabadkai székhelyű kisebbségi párt hozzáállását ebben a kérdésben. Ezen jelképek támogatásával ismét bebizonyította, hogy  fittyet hánynak a délvidéki magyarság nemzeti érdekeire és a hatalomban való részvételért  mindenre képesek.

A Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége (VMDK) nem tartja életszerűnek  a "hagyományos" és a Vajdaság már meglévő jelképeinek párhuzamos használatát. Ugyanis, azokat a törvény értelmében eddig is csak a  Szerb Köztársaság jelképeivel közösen lehetett használni. A javasolt jelképek elfogadásával a meglévő vajdasági zászló és címer mellé  két szerbiai zászló és két majdnem identikus szerbiai címer  fog kerülni, ami egy olyan  megoldás, amely sehol a civilizált világban nem létezik.

Továbbá, a határozat alkalmazása  komoly anyagi többletköltséget  fog  okozni a tartomány területén működő önkormányzatoknak  és egyéb állami intézményeknek, hiszen a zászlók beszerzése mellet  ki kell cserélniük a használatban lévő bélyegzőket és cégtáblákat is.

A Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége (VMDK) szerint mindez indokolatlan abban a helyzetben amikor az önkormányzatokat megtakarításokra és elbocsájtásokra kényszerítik.

Óbecse, 2016.09.14.
Közzéteszi: VMDK Press

Második nekifutásra sikerült

Megszavazta a Tartományi Képviselőház a hagyományos jelképek alkalmazásáról szóló döntést


  
A 2002-ben elfogadott vajdasági jelképek mellé – az új statútummal összhangban – új, de hagyományosnak nevezett szimbólumokat, zászlót és címert kapott Vajdaság a tartományi parlament döntésének értelmében. A döntés nem a szimbólumokat definiálja – hiszen ezt a kérdést már a statútum rendezte –, hanem a jelképek használatának módját irányozza elő. A jelképeket mostantól kezdve párhuzamosan alkalmazzák a tartomány területén. E szimbólumok, az 1848-ban elfogadott szerb háromszínű lobogó és címer, 2015 márciusában szerepeltek már a Tartományi Képviselőház napirendjén, az akkor hatalmon lévő Demokrata Párt képviselői azonban tartózkodtak a szavazás alkalmával, így nem volt esély arra, hogy meglegyen a tartományi döntés elfogadásához elengedhetetlen kétharmados többség. A jelenlegi, a választásokat követően kialakult haladó párti többségű, új képviselőházi összetétel ismét aktualizálta ezt a statútumból fakadó kötelezettséget, melyet támogatásáról biztosított a Szerbiai Szocialista Párt, a Vajdasági Magyar Szövetség és a Szerb Radikális Párt is.

A felső sorban Vajdaság meglévő jelképei, az alsóban a most elfogadott hagyományos jelképek (N1)
A felső sorban Vajdaság meglévő jelképei, az alsóban a most elfogadott hagyományos jelképek (N1)

Az ülésen jelen voltak a tartományi kormány tagjai is. Igor Mirović kormányfő a sajtónak nyilatkozva elmondta, hogy a statútum határozta meg a jelképeket, s a mostani döntés csupán arról szól, hogyan fogják alkalmazni. Maga is elismerte, kissé furcsa, hogy mostantól a tartománynak két-két zászlaja és címere lesz. Az volna a megfelelő megoldás, ha egy dialógust követően egy jelképpáros maradna alkalmazásban a statútum következő módosítása után. Hangsúlyozta: komoly elemzés, az ellenzék és a hatalmi pártok közötti egyeztetés, a tartományi parlament elnökének szerepvállalása nélkül senki sem változtathatja meg a szimbólumokat.
A Mirovićhoz intézett kérdések többnyire arra vonatkoztak, hogy a mostani döntés bevezetés-e a korábbi szimbólumok eltörlésébe. A kormányfő megerősítette: új jelképeket csakis komoly politikai párbeszéd eredményeképp kaphat a jövőben Vajdaság.
Pásztor István házelnök emlékeztetett arra, hogy a parlament Vajdaság alkotmányjogi helyzetével foglalkozó bizottsága immár második alkalommal fogadta el a szimbólumok alkalmazását taglaló döntésjavaslatot, s elérkezettnek vélte az időt arra, hogy ezek után maga a döntés is megszülessen. Kiemelte: a döntéssel nem a szimbólumokat, hanem azok használatát határozzák meg, függetlenül attól, hogy egyesek most politikai tőkét próbálnak kovácsolni a helyzetből. Hozzátette: a jelképeket és a statútumot még az előző parlamenti többség idején fogadta el a ház. A hagyományos szimbólumok kinézetével kapcsolatos döntés a vajdasági szerb többség döntése, tette hozzá, melyet nekünk, kisebbségieknek tiszteletben kell tartanunk, hiszen minden jogunk megvan saját nemzeti jelképeink használatára is. Pásztor ugyanakkor hangsúlyozta: az, hogy tiszteletben tartjuk a szerb többség által elfogadott hagyományos jelképeket még nem jelenti azt, hogy megváltozott az 1948/49-es történésekkel kapcsolatos történelmi nézőpontunk. Használhatjuk településeink magyar nevét, saját szimbólumainkat, ezért kell elfogadnunk más jelképeit is – szögezte le a képviselőház elnöke.

A tartományi kormány tagjai fokozott figyelemmel kísérték az ülés menetét(Ótos András)
A tartományi kormány tagjai fokozott figyelemmel kísérték az ülés menetét (Ótos András)

A Szerb Radikális Párt álláspontja szerint nemcsak alkalmazni kell a hagyományos szimbólumokat, hanem minél előbb el kell távolítani az eddig érvényben lévő, „Nenad Čanak által meghozott” jelképeket is. Đurađ Jakšić frakcióvezető szerint semmilyen jelentőségük nincs és zavaróan hatnak. Elképzelésüket hamarosan előterjesztik az alkotmányjogi testületben. Pavle Budakov, a Szerbiai Szocialista Párt képviselőcsoportjának vezetője úgy látja, hogy a statútum rendelkezésének tesz eleget a ház a hagyományos jelképek beiktatásával, ez azonban nem feltétlenül jelent végleges megoldást. Szerinte a jövőben arra kell törekedni, hogy a vajdasági kisebbségek jogait is szem előtt tartó, mindenki számára elfogadható megoldás szülessen, s ne két-két jelképe legyen a tartománynak. A Vajdasági Szociáldemokrata Liga számára elfogadhatatlanok a hagyományos jelképek. Branislav Bogaroški frakcióvezető szerint egy teljesen ideológiai jellegű döntésről van szó, egyetlen üzenettel: Vajdaság csakis szerb, és az is marad. Szerinte a szimbólumok fő szerepe éppen az lenne, hogy egyesítsék, s ne válasszák el az embereket. Megállapította, hogy nehezen nevezhetők az előirányzott jelképek hagyományosnak, hiszen csupán egy hónapig álltak használatban a 48-as történésekkor. Úgy tűnik, minden új parlamenti többség új történelmet is ír – szögezte le Bogaroški. A Demokrata Párt képviselői már az ülés előtt bejelentették, hogy tartózkodni fognak a szavazáson. Nem támogatták a döntést a Magyar Mozgalom és a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közösségének képviselői sem. Végül 90 támogató szavazattal elfogadták a határozatot, hatan szavaztak ellene, 13 képviselő pedig tartózkodott.
...
v-ár
Magyar Szó, 2016. szeptember 16. 1. és 4., vagy

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése