Oldalak

2016. szeptember 4., vasárnap

Változások a Vajdasági Televízió magyar szerkesztőségében

Az SNS-VMSZ káderdaráló elérte a Vajdasági RTV magyar szektorát is. Lehet ezt szépítgetni, de a leváltás az leváltás.


A Vajdasági Televízió magyar szerkesztőségének eddigi vezetője, Buda Hajnalka új megbízatást kapott, ezért a magyar műsorok megbízott felelős szerkesztője Bálizs István lett.
Buda Hajnalka ezután a Vajdasági Televízió vezérigazgatójának kabinetjében tevékenykedik majd projektfejlesztési managerként, és fő feladatainak egyike a magyar szerkesztőség illetve a Vajdaság területén fél évszázada működő magyar nyelvű televíziózás jubileumának előkészítése.
„Tulajdonképpen a belgrádi és muzslyai közönségtalálkozóval már megkezdődött a jubileumi rendezvénysorozat, de tervbe vettem egy több részes dokumentumfilm-sorozat elkészítését is a szerkesztőség, és a magyar nyelvű televíziózás történetéről. Kartag Nándor kollégámmal pedig megírjuk, befejezzük az 50 éves tevékenységünket felölelő monográfiát”, mondta Buda Hajnalka.
Bálizs István, aki eddig a magyar műsorok felelős szerkesztőjének helyettese volt az RTV Híradójában elmondta: igyekezni fog, hogy a tájékoztatás ugyanúgy történjen, mint eddig, tehát pártatlanul, mindenki megfelelő időmennyiséget kapjon a műsorainkon belül.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése