Oldalak

2016. október 23., vasárnap

A vajdmagyar csavargyár


Bódis Gábor
Bódis Gábor

Avagy: hogyan kell értelmetlen (magyarán: röhejes) intézkedésekkel kiirtani az újságírás utolsó maradványait ebben a szerencsétlen tartományban

Vállalatok belső ügyeibe, ugyebár, nem gyakran szokás illetéktelenül belekukkantani. Hacsak: nem közpénzünkből a közéletünkről hivatott volna közszolgálatként tájékoztatni. Amit persze már régen nem tesz, hanem a Pásztor és társai magáncég érdekeit képviseli.
Eltalálták, a Magyar Szóról van szó, amelynek írásaival (tisztelet a kevés kivételnek) már kár komolyan foglalkozni, esetleg mint a gyűlöletkeltés és -szítás forrásaként szokás emlegetni.
Nos, ezen az agitpropilag agyongyötört társaságon most kipróbálják a munkavégzés csavargyári fogásait. Nemrégen ipari kamerákat szereltek fel az illetékesek a  Fórum Ház (itt van a MSZ egyik szerkesztősége is) portáján, hogy képpel (és hanggal?) tudják követni a munkatársak mozgását. Szabadkán és Zentán is felkerültek a naplopó-fogó közlesők. Így aztán teljes a kontroll: ezek után a szerkesztők és a riporterek nem fognak terepen kotnyeleskedni, hanem heti 20 órában kötelezően bent ülnek a deszkben. És bámulják a falakat.
Beteljesült a mindenkori bürokrata álma: az újságíró csak akkor szabad, ha csavart gyárt. Bent a csavargyárban, ahol szalagcímek helyett szalaggyártás folyik. A téma úgysem az utcán, hanem a pártirodában hever.
Az újítás, úgy tudni, nem áll meg a Magyar Szónál, hanem öregbítvén az MNT/VMSZ szólásszabadság nimbuszát, átterjed a másik alapítottra, a Hét Napra is. Hetilapnál még nagyobb szükség van a munkaidő pontos betartására. Azzal a különbséggel, hogy itt nem napi, hanem heti csavarokat gyártanak.
Egészen alattomos és gyanakvó egyének ezen intézkedések mögött ismét csak a rebellisek lustákká nyilvánításának pásztorista modelljét vélik felfedezni. Ám rútul tévednek, mert nagyon is jól tudjuk, hogy a tökéletesen működő sógor-koma-jóbarát rendszer hibátlan, az egysége pedig megbonthatatlan.
Szintén eme alattomos körök terjesztik azt a rendszerellenes, teljesen alaptalan pletykát, hogy a Magyar Szóban a kirúgások azután következtek be, hogy a Pásztor István-Újhelyi Lukács-Hajnal Jenő hármas látogatást tett a napilap vezetőségénél.
Sajnos, akkor még nem működtek a megfigyelő kamerák, egyébként számokkal és időpontokkal lehetett volna bebizonyítani, hogy a kirúgottak közveszélyes munkakerülők.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése