Oldalak

2016. október 19., szerda

Ilyen még nem volt: a szerb állam megduplázza a minimálbér összegét!

Hogy az MNT alapítású médiumokból, valamint a szerb állami televízióból tájékozódók számára is világos legyen: ezért csupán két hónapot kell majd dolgozni. NKPress (ál)hírportál:

Óriási várakozás előzte meg a szerb államvezetés sajtótájékoztatóját, amelyen a miniszterelnök és csapata apró részleteket is elárult a tervezett nyugdíj- és béremeléssel kapcsolatban. Az előbbi esetében sajnos nem történt még meg a hivatalos bejelentés, mert a Nemzetközi Valutaalap (IMF) egyelőre nem támogatja a 20 ezer és 35 ezer dinár közötti nyugdíjak 10, a 35 001 és 50 ezer dinár közötti nyugdíjak 20, valamint az 50 001 dinár feletti nyugdíjak 300 százalékos növelését, s arra kérte a szerb államot, hogy egy igazságosabb rendszert dolgozzon ki.
A béremeléssel kapcsolatban azonban az IMF elfogadta a szerb állam módosító javaslatát, s jóváhagyta a minimálbér megduplázását. A jövőben így a szerbiai minimálbér 21 296 dinár helyett 42 592 dinár lesz. A szerb kormány azonban arra kérte a minimálbért keresőket és azokat is, akiknek a fizetése nagyobb, de minimálbérre jelentették be őket, a különbséget pedig borítékban kapják, hogy az örömük legyen őszinte, de visszafogott, mert a jövőben a minimálbérért nem egy, hanem két hónapot kell dolgozni. Hogy az MNT alapítású médiumokból, valamint a szerb állami televízióból tájékozódók számára is világos legyen, pontosan mit is jelent ez, a pénzügyminiszter elmondta, hogy az emelés után, 2017. január 1-től a 42 592 dinárt a munkások két részletben (az első részlet 21 296 dinár lesz, ami pontosan megegyezik majd a második rész nominális értékének kamatmentes összegével), januárban és februárban kapják majd kézhez, s ezért pontosan két hónapot kell majd dolgozniuk.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése