Oldalak

2016. október 25., kedd

Mi történt a Magyar Szóval?

Vasárnap délelőtt nem kis meglepetés érte azokat, akik beütötték az egyetlen vajdasági magyar nyelvű nyomtatott napilap internetes címét – írta a Vajdaság Ma. A www.magyarszo.com címen ugyanis egy Szabad Magyar Szó feliratú logó fogadta az olvasókat, amely a honlap fejléce értelmében független közéleti fórum. Az említett domain tulajdonosa Purger Tibor, aki úgy döntött megszakítja az együttműködést a Magyar Szóval és helyette a Szabad Magyar Szónak bocsátja rendelkezésére a tárhelyet.
Az impresszum szerint az új portált a szabad vajdasági magyar újságírók szerkesztik, alapítói Purger Tibor, aki 25 éve tudósítja a Magyar Szót Washingtonból és Kókai Péter, a lap volt főszerkesztője, akinek a nyáron mondott fel a lapvezetés. A főszerkesztő Vígi Zoltán, aki július végéig a napilap deszkfőnöke volt, amikor felmondtak neki is. Az oldalon a három első cikket Purger Tibor, Vígi Zoltán illetve a lap két előző főszerkesztője Kókai Péter és Pressburger Csaba közösen jegyzik, de találhatók még írások Bajtai Kornéltól és Vígi Zsoldos Zsaklinától, akiknek szintén a nyáron mondott fel a Magyar Szó, illetve Szabó Palócz Attilától, a Képes Ifjúság korábbi főszerkesztőjétől, akivel valamivel korábban szakította meg az együttműködést a lap vezetése.
Pressburger és Kókai Ahol a hír szent és a vélemény szabad című írásukban kifejtik, ők ketten, akik a vajdasági magyarság egyetlen napilapjának együttesen tízéves időszakát jegyezték, úgy érzik, hogy napjaink Magyar Szója mára teljesen elvesztette az irányérzékét, és letért arról az útról, ami az eredeti küldetése.
Vígi Zoltán Valódi kérdésre őszinte választ címmel írt cikkében kifejti, a vajdasági magyar közéleti kommunikáció téves irányt vett, a párbeszéd igénye is hiányzik. Célként pedig kiemeli, hogy „minden témában meg kell nyitnunk azokat a kommunikációs csatornákat, amelyek előre vihetnek bennünket emberként és közösségként is. Vajdasági magyarokat itthon, és a nagyvilágban egyaránt. Purger Tibor szövegének címe: Miért - és miért nem. Az alapító kétszer 12 pontban foglalja össze, hogy szerinte miért kell a Szabad Magyar Szó illetve miért nem tudja folytatni munkáját a Magyar Szó hasábjain.
Akik a Facebook-on megosztott magyarszós szövegekre kattintanak, őket a következő üzenet fogadja: „A keresett tartalom ezen a címen sajnos már nem érhető el. Ismerje meg és kövesse a Szabad Magyar Szót itt, ezen a honlapon.” 
A régi Magyar Szó is időközben elérhetővé vált a magyarszo.rs oldalon. 
2016. október 24. [09:04]

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése