Oldalak

2016. november 25., péntek

Ez is a VMSZ politikájának eredménye: nulla lakosú délvidéki magyar falu!

a kocsis imreA térképen ugyan létezik, de az utolsó lélek is elhagyta. Ez Völgypart, a "kísértetek faluja".
Az Ada községhez tartozó település erőteljes fejlődése az 1920-as években kezdődött. Az ún. tagosítás során felszámolt tanyák lakói kaptak itt telkeket, építettek házakat.
A lakosság nagyrészt földműveléssel és állattenyésztéssel foglalkozott, valamint sokan bejártak dolgozni a közeli mezőgazdasági birtokra.
A településen római katolikus templom, iskola, óvoda, bolt, két tejátvevő állomás, egészségház és helyi közösségi épület is működött.
A hetvenes években még hétszáz, öt évvel ezelőtt pedig mintegy háromszáz szorgos (zömében magyar) polgár élt ezen a helyen. Mára nem maradt senki.
A falu gyors hanyatlása közel 25 éve kezdődött, amikor lakat került a helyi iskolára. A délvidéki magyarság "érdekvédői" azóta semmit sem tettek annak érdekében, hogy megállítsák ezt a folyamatot.
A Bartus család volt az utolsó, amely öt évvel ezelőtt távozott a faluból.  
Kocsis Imre (84), aki a környező tanyán él, könnyes szemmel emlékezik a régi szép időkre. A településen szervezett bálban ismerkedett meg majdani feleségével. Völgyparton akkoriban pezsgett az élet.
A kiváló minőségű termőföldről ismert falut (és környékét) nemcsak a sikeres mezőgazdaság jellemezte, hanem a rendkívül élénk kereskedelem, a piac, a napokig tartó vásárok is emelték a település nívóját. Több vendéglátóipari egység, kereskedelmi létesítmények, sportklubok, tekepálya stb. járult hozzá a helyiek életminőségéhez, viszonylagos jólétéhez és pozitív hangulatához.
A faluban volt áram és vízvezeték-hálózat, a legnagyobb problémát az utak aszfaltozásának hiánya jelentette. Akárhogyis, sokan nosztalgiával gondolnak erre a rokonszenves, értékes kis délvidéki magyar településre.
A VMSZ azonban nem tartotta fontosnak a megmentését.
A képen: Kocsis Imre
Blic nyomán K. P.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése