Oldalak

2016. november 25., péntek

Lopakodó betelepítés



Nem új jelenség, de újra felgyorsult a vajdasági magyar többségű települések nemzetiségi összetételének megbontása. Tagadhatatlan, mind több az üres ház, különösen a szórványban. Mintegy tíz éve már, hogy a koszovói konfliktus lezárását és Szerbia NATO bombázását követő években megindult a nyugatra menekült albán, illetve cigány származású menedékesek visszatoloncolása. Lévén, hogy az előző években a szerb katonaság az albán lakosság elleni pogromok során a legpiszkosabb „munkák” elvégzésére a nemalbán kisebbségeket (cigányokról illetve a Koszovó déli részéről a népnek mondott goraiakról van szó) használta fel, ezek a visszatoloncolás után nem mertek, illetve nem is akartak visszamenni szülőföldjükre. Mivel a menedékes státusukból kifolyólag ők személyesen is kaptak valamennyi „útravalót”, s elindult a nemzetközi letelepítési segélyek folyósítása is, az akkori szerb hatalom összekötötte a kellemest a hasznossal és igyekezett őket a Vajdaságban, főleg a magyar többségű településeken „elhelyezni”. Akkor magyar részről viszonylag kemény ellenállásra került sor.
A Vajdasági Magyar Demokrata Pártban (VMDP) többször is próbáltuk a négy akkori magyar pártot rábírni a közös fellépésére. Egyszer talán sikerült is egy közlemény erejéig. A VMDP elérte, hogy az EU belgrádi irodájának képviselői megjelentek Temerinben. A több mint kétórás eszmecsere során Florent Chardonnet vezető képviselő meghallgatott bennünket, s a végén feltehetően a külső körülményeknek is köszönhetően elcsitult az agresszív betelepítési hullám, de nem szűnt meg.
Ma a vajdasági magyarság újra szembekerül a Szerb Haladó Párt (SNS) helyi hatalmasainak a nemzeti összetétel megváltoztatására irányuló törekvésével. Zentán, Péterrévén és másutt is. A szerb irányítású magyar többségű községekben a községi képviselőtestületekben „szolgáló” magyar képviselők sunnyognak, vagy ha panaszkodnak is, közös politikai akciókra nem kaphatók.
Sopánkodás, siránkozás az van, ilyet olvashatunk például a (www.vmdk.org.rs) honlapon, de a vajdasági magyar pártok határozott összefogásáról nem érkeznek hírek. Pedig az összefogás, a hangos politikai tiltakozás elmaradásáért csak őket hibáztathatjuk.

ÁGOSTON András
Kisebbségi Fórum – Temerin
KIFO HÍRLEVÉL III. évf. 308. szám
2016. november 24.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése