Oldalak

2016. november 26., szombat

Megszűnik a Temerini Rádió



   
December 1-jétől pótolhatatlan kár éri a dél-bácskai magyar és szerb rádióhallgatókat, mivel megszűnik a körzet egyik igen népszerű, helyi jellegű rádióállomásának műsorsugárzása.

Megszűnik a Temerini Rádió (Halász Gyula felvétele)
Megszűnik a Temerini Rádió (Halász Gyula felvétele)

Erről a döntést november 30-án, szerdán hozza meg a községi képviselőtestület, akkor nevezik ki ugyanis a felszámolási igazgatót. Valójában már több mint két éve annak, hogy megpecsételődött az 1971. évi alapítású Temerini Rádió sorsa, akkor, amikor 2014 augusztusában törvénybe iktatták, hogy az állami, tartományi vagy önkormányzati alapítású rádióállomásokat privatizálni kell, ellenkező esetben az intézménytől megvonják a frekvenciahasználat jogát, és törlik a médiumok listájáról. A Temerini Rádió az elmúlt évtizedben többször is megmenekült a privatizációtól, évekkel ezelőtt azért is került a Művelődési és Tájékoztatási Központhoz, hogy önálló intézményként ne lehessen magánosítani. A hatalmi átalakulások azonban olyan vizekre sodorták a rádió sorsát, ahonnan már nem volt visszaút.
Az intézménynek 2015 októberétől mostanáig rejtélyes körülmények között, a szabálytalan jogi státus ellenére, a sugárzási engedélyt sikerült meghosszabbítania. Próbálkozás történt ugyan a magánosításra, ám sem ez, sem pedig az, hogy a rádiót a dolgozók tulajdonába adják, esetleg az MNT-hez kerüljön, nem valósult meg. A határidők lejárta után már semmilyen jogalapja nem maradt annak, hogy továbbra is működjön a Temerini Rádió. Mivel a munkatársak eddig is tiszteletdíjért dolgoztak, a Művelődési és Tájékoztatási Központnak pedig csupán egy szülési szabadságon levő dolgozója van, a rádió megszűnése ilyen formában nem okoz különösebb gondot az önkormányzatnak. Rövid ideig még kilátás van arra, hogy hullámhosszán, a 93,5 megahertzen zenét sugározzon.

G. B.
Magyar Szó, 2016. november 26., 9., vagy

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése