Oldalak

2016. november 16., szerda

VaMaDisz: Nyíltan a perről, mellébeszélés nélkül

Rendkívüli sajtótájékoztatót tartott a Vajdasági Magyar Diákszövetség

VaMaDisz: Nyíltan a perről, mellébeszélés nélkül
Fotó: Facebook
Sóti Attila, a Vajdasági Magyar Diákszövetség elnöke
– Nem szeretnénk, ha különböző pletykák kelnének szárnyra, miszerint a VaMaDisz nem áll ki a saját ügyvédje mellett. Mi teljes mértékben támogatjuk – jelentette ki Sóti Attila, a Vajdasági Magyar Diákszövetség (VaMaDisz) elnöke a mai rendkívüli sajtótájékoztatón, amelyet a szövetség székházában tartottak. Az eseményen a közelmúltban napvilágot látott hírre szerettek volna reagálni.
Sóti Attila úgy gondolja, hogy a Jogtudományi Kar nem tud mit tenni ellenük és az igazság ellen, ezért vette el az ügyvédjük doktori címét, hogy ellehetetlenítse munkáját. Hozzátette, hogy ha az intézmény egykor megadta ezt a képesítést, és ha ebben most hibát talált, akkor ez az ő és mindenkori vezetőjük felelőssége. Sajnálattal tölti el, hogy az intézmény ezt nem vallja be.
– Nem ártana, ha A Jogtudományi Kar végre egyszer tükröt tartana maga elé – mondta a Szövetség elnöke.
Egyre többen felkapott ügyként kezelik a Kar és a VaMaDisz között zajló pert, bár már hosszú idő óta nincs semmilyen fejlemény. Sóti Attila elmondta, hogy még minidig keresik a megfelelő embereket, akik a Szövetség igazát bizonyíthatnák, viszont azok, akik eddig támogatták őket, most visszakoznak.
– Odáig jutottunk, hogy 2016-ban Szerbiában félni kell attól, hogy valaki bátran elmondja a véleményét, amely a valóságot támasztja alá – jegyezte meg az elnök, majd hozzátette, hogy ha belföldön nem érnek el semmit a tárgyaláson, készek nemzetközi szintre vinni az ügyet.
Sóti Attila úgy véli, a politikai pártok kihasználják ezt a pert. Nyilatkozataikban azt állítják, hogy kiállnak a VaMaDisz mellett, de mindez csak „sárdobálás”. Felhívja a figyelmet arra, hogy az egymásra mutogatás nem segít, és ezzel csak ártanak. Véleménye szerint a vádaskodás helyett önvizsgálatra lenne szükség.
Ahogyan arról már korábban beszámoltunk, az újvidéki Jogi Kar formai hiányosságokra hivatkozva november elején megfosztotta Slobodan Beljanski ismert újvidéki ügyvédet, a Korrupcióellenes Tanács első elnökét doktori címétől. Az ügyben több egybeesés is van, többek között az, hogy az ügyvéd jelenleg a VaMaDisz érdekeit képviseli a Jogi Karral szembeni perben. A Kar ugyanis nem engedélyezi, hogy a nemzeti kisebbséghez tartozók diákok anyanyelvükön felvételizzenek, amire egyébiránt joguk lenne.
Göblös Nikoletta 
http://www.vajma.info/cikk/vajdasag/20839/VaMaDisz-Nyiltan-a-perrol--mellebeszeles-nelkul.html, 2016. november 16. [16:17]

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése