Oldalak

2016. november 13., vasárnap

Videó: Ilyen, amikor Hajnal Jenő remeg az idegességtől, mert egy évig nem volt VMSZ pártlap a Hét Nap

hajnal-jeno-kiamlet-duhosHajnal Jenőbe - saját szavai szerint- felnyomták a pumpát,
méghozzá a jelek szerint igen mélyen - ennek az érzésnek a megéléséről az MNT elnöke a nemzeti tanács legutóbbi ülésén számolt be a pulpitushoz lépve.
Ugyan Hajnal beszédjeire általánosan is jellemző, hogy azok összeszedetlenek és állandó küzdelmet folytat, hogy mondataihoz értelmes ragokat és toldalékokat találjon, ám ezúttal valóban látszik, hogy szinte azonnal felrobban és mérgében rázkódik. 
Ennek oka pedig az, hogy szerinte Tomek Viktor főszerkesztősége alatt a Hét Nap a Magyar Mozgalom szolgálatában állt. Tudják ez az a lap, amelynek a főszerkesztője 11 évig a VMSZ jelenlegi tanácsának elnöke, Dudás Károly volt, és ekkor még a lap mellékleteként jelent meg a VMSZ pártlapja az Új Esély. 
 
Arra talán most nem érdemes kitérni, hogy több szakmai szervezet (az Újvidéki Újságíró Iskola és a Vajdasági Újságírók Független Egyesülete) is kijelentette, hogy az MNT által társ alapított és fenntartott médiaházak gyakorlatilag a VMSZ pártmédiái. Viszont "érdekes" volt látni, hogy milyen lélektorzulásokat okozhat egyeseknek, ha úgy érzik, hogy megszűnik az egyeduralmuk és ugyanabból a keserű kenyérből kell harapniuk egy darabot, amit minden ellenlábasuknak évek óta nyomnak le a torkán. 
 
Ártatlan szemmel néz most rám a Hajnal...
 
...Énekelte a Groovehouse nevű zenekar a kétezres évek eleji slágerében, azonban mivel az ártatlanság cseppet sem volt igaz az MNT elnökének felszólalására, így viszontválaszra az ellenzék is szót kért.
 
Hajnal Jenő idegrángására Joó-Horti Lívia próbált meg válaszolni, de addigra Hajnal már teljesen úgy érezte, mintha csak a szülőfalujában, egy telecskai kisbolt előtt 0,6-os apatinit szorítva vitázna a mezsgyekaróról, így Joó-Horti  felszólalásába is belekiabált. Az elméletileg rendért is felelős elnöklő Hajnalnak mindössze 8(!) másodperc kellett ahhoz, hogy ne bírja válasz nélkül és közbeszóljon, ez pedig kérem szépen világrekordgyanús. Íme a videó: 

Hajnal Jenő és Joó Horti Lívia a Hét Nap főszerkesztőjéről:

 
Hajnal vádjaira Tomek Viktor később egy nyílt levélben reagált, melyben arról ír, hogy Hajnal szerinte sértettségéből fakadó kijelentései méltatlanok és azokkal az MNT elnöke megsértette a Hét Nap hetilap több ezer olvasóját. A leváltott főszerkesztő arra is kitér, hogy a VMSZ azért szerepelt kevesebbet a lapban, mivel a párt politikusai bojkottálták a munkájukat és nem voltak hajlandóak nyilatkozni, ezáltal maguk csorbították a Hét Nap objektivitását. 
 
"Tisztelt Hajnal Jenő! Amennyiben a Magyar Nemzeti Tanács soron következő üléséig Ön nyilvánosan bocsánatot kér tőlem az elhangzott rágalmakért, ebben az esetben lezártnak tekintem az ügyet. Amennyiben ez nem történik meg, kénytelen leszek jogi úton elégtételt kérni!" - Írja Tomek Viktor, a Hét Nap volt főszerkesztője a nyílt levelében. 
 
R. P. 


Tomek Viktor elégtételt követel Hajnal Jenőtől

Nyílt levél Hajnal Jenőnek, a Magyar Nemzeti Tanács elnökének

Tisztelt Hajnal Jenő Úr!
Ön a Magyar Nemzeti Tanács huszadik rendes ülésén, amelyet Újvidéken a Forum-házban tartottak meg szeptember 22-én, a Hét Nap főszerkesztőjéről a következőket mondta: Tomek Viktornak nincs mit megköszönni, mert munkája a hazugságok, a rágalmak, a képmutatás, a kreált demokrácia, az úgy tűnik, mintha mindenki benne lenne a lapban tipikus példája volt. Olyan rágalmakat indított, gerjesztett külső munkatársakkal, amelyekről maga is tudta, hogy azok hazugságok. Ez az ember mindent megpróbált, megtett, hogy bárkit bármi áron lejárasson, egy valami volt szent számára, a Magyar Mozgalom. (http://hetnap.rs/cikk/Talpai-Lorant-lesz-a-Het-Nap-uj-foszerkesztoje-23236.html)
Természetesen Önnek lehet ez a véleménye, de úgy vélem, hogy ezek a nyilvános fórumon, élő adásban megfogalmazott mondatok méltatlanok az MNT elnökére, az intézményre nézve! Az elhangzott mondatokkal megsértette a Hét Nap azóta leváltott főszerkesztőjét és a hetilap több ezer olvasóját, azokat, akik minden héten megvásárolják a lapot. Méltatlan körülmények között hangzottak el a fent leírt mondatok, ugyanis én nem kaptam meghívót az ülésre, és Ön pontosan tudta, hogy nem tudom megvédeni magam az elhangzott rágalmakkal szemben. Mert úgy érzem, Ön rágalmazott!
A rágalom és sértés azért ütött szíven, mert négyéves főszerkesztőségem alatt folyamatosan arra törekedtem, hogy a Hét Napban mindenki szabadon és megfelelő térrel jelen legyen, azonban 2015. augusztus 20-a óta (a Magyar Mozgalom megalakulása óta) olyan szintű volt a VMSZ-es politikusok bojkottja, hogy megszólaltatásuk legtöbbször csak közvetetten lehetett. Nem voltak hajlandóak interjút adni Hét Nap-os újságírónak. Értem, hogy ezzel a főszerkesztőt akarták lejáratni, azonban ezzel együtt megvonták a Hét Nap olvasóitól az objektív tájékoztatáshoz való jogot. Mindennek ellenére minden VMSZ-es eseményről beszámolt a lap – csúsztatások, rágalmak és hazugságok nélkül.
Tisztelt Hajnal Jenő! 2015. augusztus 20-a után, tisztában voltam vele, hogy elveszítettem az MNT bizalmát, és azzal is tisztában voltam, hogy főszerkesztői mandátumom meghosszabbítására semmi esély. Leváltásom után nem rohantam újságírói szervezetekhez panaszt tenni, nem kiabáltam tele a sajtót azzal, hogy mekkora igazságtalanság zajlik a vajdasági magyar médiában, és Önnel kapcsolatban sem fogalmaztam meg – mint ahogy a múltban sem történt ilyen – nyilvánosan elmarasztaló szavakat. Ezzel szemben Ön, élve elnöki hatalmával, az említett ülésen sértegetett, rágalmazott!
A Hét Nap főszerkesztője nem közszereplő, a betöltött tisztség nem politikai tisztség, hanem elsősorban szakmai. Egy lap főszerkesztése nem közéleti tisztség egyetlen jogszabály értelmében sem, és a korrupcióellenes jogszabályok szerint sem.
Tisztelt Hajnal Jenő! Amennyiben a Magyar Nemzeti Tanács soron következő üléséig Ön nyilvánosan bocsánatot kér tőlem az elhangzott rágalmakért, ebben az esetben lezártnak tekintem az ügyet.
Amennyiben ez nem történik meg, kénytelen leszek jogi úton elégtételt kérni!
Tisztelettel: Tomek Viktor,
a Hét Nap volt főszerkesztője
2016. november 10.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése