Oldalak

2016. november 24., csütörtök

Zenta: Az MPSZ ellenzi a menekültek megsegítésére irányuló akciótervet

Zenta: Az MPSZ ellenzi a menekültek megsegítésére irányuló akciótervet
Boris Zec, Rácz Szabó László és Miklós Éva a sajtótájékoztatón
A Magyar Polgári Szövetség ellenzi a zentai községi képviselő-testület legutóbbi ülésén elfogadott, a menekültek, belsőleg széttelepített személyek és a visszatértek helyzetének előmozdítására irányuló helyi akciótervet, és harcolni fog a betelepítések ellen, hangsúlyozta ma délelőtti sajtótájékoztatóján Rácz Szabó László, a párt elnöke.
Rácz Szabó László már magukat az akciótervben szereplő kategóriákat is aggályosnak nevezte, különös tekintettel a visszatelepítettekre, ugyanis – ahogyan már korábban is elmondta –, szerinte elsősorban a koszovói roma származású személyekre vonatkozik a visszatelepítés. Nehezményezte, hogy az akcióterv által előirányzott összeget az illetékesek nem az itt élő rászorulókra költik, majd leszögezte, ellene voltak az akcióterv elfogadásának, ellenzik a benne foglaltakat, és ezután is minden rendelkezésükre álló eszközzel harcolni fognak a betelepítések ellen.
A párt elnöke az ellen is kifogást emelt, hogy a községi képviselő-testület legutóbbi ülésén a hatalmi többség nem támogatta azt a javaslatukat, amely előirányozta volna a magyar nyelv ismeretének kötelezővé tételét a községi közigazgatási hivatal dolgozói számára. A nemzeti érdekek elárulásának nevezte azt, hogy a Vajdasági Magyar Szövetség képviselői tartózkodtak a szavazáskor, majd úgy fogalmazott, a VMSZ feladta azt az elvét, miszerint kiáll a vajdasági magyarság érdekeiért.
(...)
H. A.


Kapcsolódó írás:  
Hhzs: A magyar nyelvtudás is legyen kötelező! Magyar Szó, 2016. november 24. 13. 
   

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése