Oldalak

2016. december 3., szombat

„Akár egy tollvonással is megoldható lenne”

Sóti Attila: Szerbia Külügyminisztériumának küldöttségét a VaMaDiSz az ENSZ előtt magyarázkodásra kényszerítette


  
– A Vajdasági Magyar Diákszövetség teljesítette azon ígéretét, mely szerint nemzetközi terepen számolunk be a Jogtudományi Kar felvételi vizsgájának ügyéről, ha a fejlemények ilyen irányba terelődnek – mondta Sóti Attila, a VaMaDiSz elnöke az Újvidéken tegnap megtartott sajtótájékoztatón.
A diákszövetség küldöttsége november 24-én és 25-én Genfben vett részt az Egyesült Nemzetek Emberi Jogi Tanácsának Kisebbségügyi Fórumán, amelynek elsődleges célja, hogy a kisebbséget érintő meghatározott kérdésekkel és problémákkal kapcsolatban éves szinten konkrét javaslatok készüljenek el az ENSZ rendszerében. A VaMaDiSz delegációja ezen a találkozón beszámolt az Újvidéki Egyetem Jogtudományi Kara ellen folytatott bírósági eljárásról és annak minden részletéről.
– Ezen a fórumon egyedül a VaMaDiSz képviselte a vajdasági magyar közösséget. Erre a felszólalásunkra Szerbia Külügyminisztériumának küldöttsége reagált, amelyben gyakorlatilag magyarázkodásra kényszerült, és nem foglalt egyértelmű álláspontot. Azzal érveltek, hogy véleményük szerint ez a téma nem erre a nemzetközi rendezvényre való, és a probléma már megoldás alatt áll, ugyanis a bírósági eljárás folyamatban van. Azt kell mondjam, a szerbiai delegációt a VaMaDiSz az ENSZ előtt magyarázkodásra kényszerítette – emelte ki.


Sóti Attila többek között arra is rámutatott, hogy a szerbiai küldöttség számára ez nem várt lépés volt egy olyan kis méretű diákszervezet részéről, mint amilyen a Vajdasági Magyar Diákszövetség. Az ott kint szerzett tapasztalatokat a következőképpen értékelte:
– Most már mindenki számára egyértelmű, hogy ez az ügy akár egy tollvonással is megoldható lenne. A külügyminisztérium delegációjának reakciója alapján hiszek abban, hogy ez a probléma nagyon gyorsan megoldódik. A fórumon bejelentettük, ha kell, az ügyet akár Strasbourg Emberi Jogi Európai Bírósága elé vagy az Európai Parlament elé visszük, hogy ott is téma legyen. Természetesen ez nem lesz egyszerű, viszont kitartóak vagyunk. Reményeink szerint a december 20-ai bírósági tárgyalásra már talán el sem kell mennünk. Számunkra legalábbis ez lenne a logikus – értékelte.
A fórumon elért eredmények mellett arról is tájékoztatta a nyilvánosságot, hogy Magyarország francia nagykövet asszonya, illetve Izsák Rita, az ENSZ kisebbségügyi főmegbízottja támogatásáról biztosította a VaMaDiSz képviselőit.
A fent említett kérdés mellett a tegnapi sajtótájékoztatón Sóti Attila a Bölcsészettudományi Kar bejáratánál a napokban elhelyezett többnyelvű tábláról is szólt:
– A Magyar Nyelv és Irodalom Tanszék fél évvel ezelőtt kérvényezte egy többnyelvű tábla elhelyezését az intézmény előtt, az egyetemi kar vezetősége azonban ezt nem megfelelő módon oldotta meg, ugyanis az a portásfülke nem átlátszó ablakába került. A Tartományi Oktatási, Jogalkotási, Közigazgatási és Nemzeti Kisebbségi – Nemzeti Közösségi Titkárság közbenjárásának köszönhetően ez az ügy eredményesen végződött. Ez egy jó példa arra, amikor az intézmény hozzáállása nem megfelelő, viszont a probléma párbeszéddel megoldható.
Kis Laura
Magyar Szó, 2016. december 2. 7., vagy

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése