Oldalak

2016. december 15., csütörtök

"Korhecz katasztrofális alkotmánybíró-jelölt, doktori oklevelének honosítása érvénytelen"

korholtkorhecz
Ezt nem mi állítjuk, hanem Vojislav Šešelj, a Szerb Radikális Párt elnöke.
Mint ismeretes, a hírhedt csetnikvajda és körei háborús uszító politikájukkal a kilencvenes években rengeteg szenvedést okoztak a délvidéki magyarságnak és más nemzeti közösségeknek. Ugyanakkor tény, hogy a nyers nacionalista kirohanásain kívül Šešelj fellépései során olykor széles körű műveltségről és éles elméről tesz tanúbizonyságot. Emellett köztudottan rendkívül jól tájékozott. Ettől még természetesen cseppet sem szimpatikusabb, de a nyilatkozatait nem kell feltétlenül félvállról venni.
A szerb parlamentben minap napirendre került az alkotmánybíró-jelöltek névsorának megvitatása. Mint ismeretes, Korhecz Tamásnak, a Magyar Mozgalom társalapítójának is erre a a hangzatos posztra fáj a foga. A VMSZ pedig ismét a keblére szorította "rebellis" Tamásunkat, mert úgy érzi, "a vajdasági magyarság megérdemli, hogy saját alkotmánybírója legyen".
A szerb ellenzéki pártok képviselőinek számos észrevétele akadt az alkotmánybíró-jelöltek zömével kapcsolatban. Leginkább a rátermettségük hiányát, a nem éppen makulátlan múltjukat vagy éppen a rezsimhez való dörgölőzésüket kifogásolták.
Šešelj is keményen bírálta a jelöltek többségét.
Ami Korhecz Tamást illeti, katasztrofálisan rossz jelöltnek minősítette, aki a legalapvetőbb feltételeket sem teljesíti ahhoz, hogy alkotmánybíró lehessen.
Šešelj állítása szerint Korhecz doktori oklevelének honosítása érvénytelen.
Mint mondta, Korhecz megpróbálta honosítani oklevelét az újvidéki Jogi Karon, de ez nem sikerült neki. Ekkor a kamanci (Sremska Kamenica-i) Fabus menedzserképző magánegyetemhez fordult. Ez 2003-ban történt, amikor a Fabusnak nem volt semmi köze a jogi (hanem kizárólag a közgazdasági) tanulmányokhoz.
Ott furcsamód elfogadták Korhecz honosítási kérelmét. Az erről szóló végzést egy prof. dr. Lazar Vrkatić nevű egyén írta alá.
Šešelj szerint a Fabus rendkívül gyanús hírű egyetem, Korhecz doktorátusa pedig egyszerűen hamisnak tekinthető.
K. P.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése