Oldalak

2016. december 10., szombat

Miért akar Korhecz alkotmánybíró lenni Szerbiában, ahol a haladó-szocialista-VMSZ-es rezsim semmibe veszi az alkotmányt?

a korhecz tamas01 









Bevallom, elejétől kezdve szkepticizmussal viseltettem a Magyar Mozgalom iránt. Zömében sértődött, csalódott vagy éppen kiselejtezett VMSZ-es vagy VMSZ-közeli személyek léptek az új szervezetbe. Persze naiv (?) és becsületes emberek is csatlakoztak, akik elhitték, hogy a tegnap még fanatikus VMSZ-esek (volt párttársaikkal ellentétben) új távlatokat nyitnak a délvidéki magyarság számára.
A Magyar Mozgalmat gyakorlatilag Korhecz Tamás "szülte", miután a Magyar Nemzeti Tanács új vezetősége nem kérte ki a tanácsát egyes kérdésekben, amit ő, mint volt elnök elvárt volna, még akkor is, ha szavai szerint "politikai nyugdíjba vonult".
Korhecz ekkor rendesen kipakolt az egyik hetilapnak az MNT (és ezáltal automatikusan a VMSZ) viselt ügyeiről. Onnantól kezdve felperegtek az események, nem sokkal utána pedig megalakult a Magyar Mozgalom.
Kampány (és rendes program) nélkül az MM meglepően jó eredményeket ért el a tartományi és főleg a helyhatósági választásokon. A VMSZ-től megundorodó magyarság egy részének köszönhetően az MM délvidéki szinten mindössze 2:1 arányban maradt alul Pásztor pártjával szemben. Szabadkán pedig azonos eredményt ért el, mint a VMSZ.
Az MM sem előtte, sem utána voltaképpen semmit sem csinált, leszámítva a kissé mesterkélt, de amúgy jogos tüntetést, amelyet a VMSZ által elfojtott délvidéki magyar sajtószabadság visszaállításáért szervezett.
A következő választásokon az MM valószínűleg még jobb eredményre számíthatott volna, hiszen a semittevés is pozitívabb annál, amit a VMSZ művel az egykori háborús uszító szövetségeseivel együtt.
Korhecz azonban váratlanul elfogadta a VMSZ által felkínált alkotmánybírói posztra való jelölést.
Az egész egy kicsit emlékeztet a Magyar Remény Mozgalom esetére, amelyet László Gyula és Bálint egyik napról a másikra önkényesen "befagyasztott". A két eset között persze lényeges különbségek is akadnak, hiszen Lászlóék éltek az MRM általuk összeállított statútumából eredő, szinte korlátlan jogi lehetőségeikkel. Csak találgatni lehet, mi (vagy ki) késztette őket az egyetlen hiteles délvidéki magyar nemzeti párt megszüntetésére.
Az MM Korhecz távozásával nem szűnik meg, de ezt a veszteséget alighanem nehezen vészeli át. Korhecz az összes (nem kevés) hibájával együtt is az MM legmarkánsabb alakja volt. Az MM-ben persze így is bőven maradnak agyafúrt ügyvédek és egyéb értelmiségiek, de egyikük sem tűnik karizmatikus egyéniségnek, vezető alkatnak.
Ami Korhecz meglepő lépésének okait illeti, nem tartom valószínűnek, hogy megvásárolták. Az alkotmánybíró hangzatos funkció, amely nyilván összhangban van Korhecz hiúságával, "önimádatával". Szerintem ez elegendő motiváció lehetett számára.
Amúgy álkotmánybírónak lenni Szerbiában gyakorlatilag a rendszer kiszolgálását jelenti. Egy példa: a szerb alkotmánybíróság jováhagyta a nyugdíjak rezsim általi drasztikus csökkentését, holott a laikusok is tudják, hogy a nyugdíj a szerb alkotmány szerint elvileg kőkemény szerzett jog, amelyhez "senki sem nyúlhat hozzá". És mégis...
K. P.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése