Oldalak

2016. december 21., szerda

Tamásunk ellentmondásai: nem kötött paktumot Pásztorékkal, de...

mm-tamas-kiemeltAz egyik ismerősöm, aki évekkel ezelőtt belépett a VMSZ-be,
szégyenében azzal mentegetőzött, hogy azért tette, mert "belülről akar bomlasztani".
Korhecz Tamás esete is egy kicsit az említett példára emlékeztet, azzal, hogy ő nem a VMSZ-be, hanem annál sokkal nagyobb valamibe lépett be(le). És nem akar bomlasztani.
Az egyszerre eurofanatikus és soviniszta (mert az is lehetséges) Szerb Haladó Párt által ellenőrzött és irányított alkotmánybíróság részévé vált.
A Magyar Mozgalom társalapítója azt állítja, mégsem cserélt mezt. Igaz, hogy az ellenség(nek bemutatott) VMSZ javaslatára teljesítette gyerekkori álmát, de az egészet úgy fogta fel, "mintha elfogadta volna a válogatottba való meghívást, bár akadnak problémái a szövetségi kapitánnyal és a sportszövetséggel". A "szövetségi kapitány" a Szerb Haladó Párt, a "sportszövetség" pedig a VMSZ?
További mentegetőzése: több mint húsz éve foglalkozik alkotmányjoggal. A családja is támogatta abban, hogy alkotmánybíró legyen. (Csak éppen az általa létrehozott Magyar Mozgalom nem.).
Ez rendkívül megható, de akkor is felmerül a kérdés: miért akarja egy olyan alkotmánybíróságban betölteni a marionett szerepét, amely a haladó-szocialista-VMSZ-es kormány uralma alatt többször durván megsértette magát az alkotmányt?
Korhecz arra is utalt, hogy tisztában van vele: a VMSZ-t nem a jó szándék vezérelte, amikor őt jelölte alkotmánybírónak, hanem a Magyar Mozgalom gyengítése volt a cél.
Azt is mondta, nem változtatta meg az álláspontját, amely a VMSZ politikai ellenfeleinek üldöztetésére vonatkozik.
És mégis... elég volt egy Pásztor Bálint-féle SMS, hogy simán elfogadja a VMSZ ajánlatát. Ennek ellenére Korhecz továbbra is azt állítja, nem kötött paktumot Pásztorékkal.
Akad-e valaki, aki mindezt "bekajálja"?
Az alapinformáció a Politikától származik
K. P.
2016. december 20. [18:00]

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése