Oldalak

2017. február 26., vasárnap

A Magyar Szó igazgatója szerint a délvidéki magyarok "divatból" vándorolnak el


Csütörtökön tartotta legutóbbi ülését a Magyar Nemzeti Tanács. A tanácskozás során a pénzügyi tervek és a beszámolók elfogadásáról döntöttek a küldöttek. 
Az ülésen előterjesztették az MNT által társ alapított (és a szakmai szervezetek közül csak a VMSZ pártközlönyeiként emlegetett) médiaházak jelentéseit is.
 
Így Ökrész Rozália, a Magyar Szó Lapkiadó Kft. igazgatója is beszélt a lap tavalyi eredményeiről. 
A beszámolójában Ökrész kifejtette, hogy a Magyar Szó igyekezett bemutatni azokat a helyi magyarokat, akik itthon igyekeznek boldogulni. Szerinte ez azért volt kiemelten fontos, mert a délvidéki magyarságnak szinte már "divathóbortjává" vált, hogy elvándorolnak a szülőföldjükről. 
"A lapban közölt írások azt igyekeztek bemutatni, hogy a már szinte divattá váló elköltözés helyett, sokan itthon keresnek és találnak megoldást családjuk boldogulására.” - mondta el Ökrész, az MNT ülésén. 
 
okresz-rozalia-kivandorlas-magyar-szo
Nem először hallani hasonló véleményeket. Az Ökrész által igazgatott lapban a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke Pásztor István beszélt arról, hogy a délvidéki magyaroknak "büdös a munka"  és ezért mennek külföldre. 
– Ha az igazi véleményemet kellene kimondanom, nem nagy sikert aratnék azokkal a mondatokkal. Tény az, hogy jórészt a megélhetés miatt vándorolnak ki az emberek, de bizony azt is látni kell, hogy ott olyan munkákat vállalnak el, amelyeket itthon hetykén visszautasítanak. 
Vagyis, Pásztor szavai szerint olyan munkát vállalnak el a délvidéki magyarok nyugaton, ami itthon esetleg "büdös lett volna nekik", és emiatt (Pásztor szavai szerint) "hetykén" elutasítják azokat. Magyarán, a VMSZ elnöke az okokat nem abban látja, hogy a délvidéki magyarok tömegei a létminimum alatti mélyszegénységben élnek.
Így aztán nem meglepő, hogy Ökrész Rozália, aki egyébként korábban többször indult már a választásokon a VMSZ színeiben, (így például 2014-ben a párt köztársasági képviselőjelöltjei között is szerepelt) azonos véleményen van Pásztor Istvánnal. 
 
A legnagyobb vajdasági, magát magyarnak mondó párt vezetője és az egyetlen magyar nyelven megjelenő szerbiai napilap igazgatója tehát közös véleményen van az elvándorlásával kapcsolatban, de kérdés, hogy ebben a kérdésben hogyan vélekednek azok a délvidéki magyarok, akik külföldre kényszerültek? 
 
Ha Önnek van véleménye és szeretne üzenni a saját "divathóbortjáról" vagy "hetykeségéről", akkor küldje el véleményét a  szerk@delhir.rs drótpostacímre. 
 
Közzétette: Szerkesztő 2017. február 25. szombat, 12:37

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése