Oldalak

2017. február 28., kedd

A VMSZ asszisztálása mellett minden háborús uszító utcát fogni kapni Szabadkán

Megtörtént Szabadka második számú szégyene: Brana Crnčević hivatásos háborús uszítóról, Milošević, Karadžić, Mladić bajtársáról utcát neveztek el Palicson.

Az első szégyen az volt, amikor tavaly szeptember 1-én a nagyszerb sovinizmus egyik zászlóvivője, Matija Bećković a város díszpolgára lett.
Magyar szempontból és a délszláv háborúk áldozatainak, elüldözöttjeinek szempontjából a legnagyobb szégyen mégis csak az, hogy a VMSZ a mai szavazáskor tartózkodott. Ez a gyávaság és megalkuvás szomorú példája. Mi következhet még ezután?
Az már csak hab a tortán, hogy az utcanevekkel foglalkozó bizottságban is van véemeszes és még nem hallottuk, hogy hangosan tiltakoztak volna. Tartózkodtak a bizottságbeli szavazáskor (subotica.com), amivel lehetővé tették, hogy a javaslat átmenjen.
A mai képviselő-testületi ülés előtt volt némi csúsztatás is, hiszen a felvezető anyagokból azt lehetett kiolvasni mintha a nemzeti tanácsok (a magyar és a horvát) erre a javaslatra (Brana Crnčević) az áldásukat adták volna.
Mint a mai ülésen kiderült, ez nem így volt. Legalább valami.
A javaslat ellen csak a Demokrata Párt és a Mozgalom a Polgári Szabadkáért szavazott. Mindemellett a Demokrata Párt szóvivője elég furcsán indokolta meg a döntésüket, hiszen azt is mondta, hogy ha ez 10 vagy 20 év múlva történik meg, akkor már „senki sem emlékezne ezekre a részletekre és az írói munkássága tanúskodna róla”. Mármint a háborús uszítóról.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése