Oldalak

2017. február 17., péntek

Ilyen hozzáállással nem lesz magyar jogász utánpótlás!



Sikertelen tanácskozást tartott a VMJE

Tanácskozásra hívta Újvidékre a jogászokat, bírákat, ügyvédeket és joghallgatókat a 2016. március 29-én alakult Vajdasági Magyar Jogász Egylet (VMJE).
A  Magyar jogásznak lenni Vajdaságban címmel, 2017. február 11-én megtartott értekezleten, – a már előre közölt forgatókönyv szerint – „előadás” volt „a többnyelvűség, mint valóság a jogban” címmel, ismertették „a magyar nemzeti kisebbség részvételi arányát az igazságügyi rendszerünkben”, „az igazságügyi szervek felépítését és hatáskörét”, „a szerb kormány kisebbségvédelmi cselekvési tervének jogi vetületeit”, valamint „előadás” hangzott el „a magyarok jogvédelem a Kárpát-medencében” témára.[1]  
A tudósításokból megtudtuk, hogy a szerb igazságügyi rendszerben „nagyon kevés a (magyar anyanyelvű – B. A.) bíró, ügyész”, és hogy egyre kevesebb magyar nemzetiségű fiatal helyezkedik el az igazságügyben”.[2] Ezért nem kell csodálkozni, hogy „a vajdasági magyar jogásztársadalmat az elöregedés veszélyezteti, ugyanis kicsi az utánpótlás”. [3]  
            Az is elhangzott, hogy Vajdaságnak mindössze „33 magyar bírája, 12 magyar ügyész tisztségviselője és 1 magyar alkotmánybírója van”.[4]
            – Pillanatnyilag az igazságügyben dolgozó káderek, bírók ügyészek zöme 50 és 60 év közötti, tehát öt-tíz éven belül nyugdíjba vonulnak. Gondoskodnunk kell az utánpótlásról. Motiválnunk kell a fiatalokat, hogy álljanak jogásznak – mondta Berényi Ernő, a Szabadkai Alapfokú Bíróság megbízott elnökének helyettese felszólalásában a tanácskozáson.[5]
A magyar bírák és ügyészek száma rendkívül alacsony. Csak az újvidéki Alapfokú Bíróságnak, például, kereken 100 bírója van. Ezek között – ismereteim szerint – csak egyetlen magyar.
Nem kerül nyilvánosságra, hogy a tartományban és a köztársaságban, százalékban kifejezve, a magyarok milyen arányban vannak jelen az igazságügyi szervekben? És az sem, hogy hány magyar, vagy olyan közjegyző van és melyik helységben, aki a munkáját magyar nyelven is képes elvégezni? A magyar bírósági fordítókat pedig meg sem említették.[6]

A tanácskozáson, tehát, több mindenről volt szó, csak éppen arról nem, amit a címben megfogalmaztak: Mit jelent „magyar jogásznak lenni a Vajdaságban”?
Az ilyen, ex katedra beszédek, a statisztikai adatok, törvényes rendelkezések vagy éppen a Magyar Nemzeti Tanácsnak (MNT) a szerb kormány ún. kisebbségi cselekvési tervével kapcsolatos álláspontjainak felolvasása csak az állapotokat tükröz(he)ti. Szinte semmit nem segít a cseppet sem kedvező helyzet változtatásán.
Az illetékesekhez intézett konkrét javaslatok, követelések megfogalmazása szükséges a magyar jogászok képzése és részarányos foglalkoztatása biztosítására. Ezt azonban a tanácskozáson nem tervezték/javasolták a szervezők. Talán azért is, mivel önmagukat is meg kellett volna nevezni, azokat önmagukhoz is intézni/címezni.
            A tudósítások szerint, a tanácskozáson – a sajtóban előre bejelentett előadókon, illetve felszólalókon kívül – egyetlenen hozzászóló sem volt. A jogászoknak nem lenne véleménye ezekről a témákról? Már vitázni sem mernek?
Egyedül az elnöklő Nyilas Mihály (a tartományi kormány alelnöke, a Vajdasági Magyar Szövetség Elnökségének tagja, a VMJE elnöke, stb.) „vallott” erről a sajtónak, mondván, hogy „magyar jogásznak lenni Vajdaságban nem könnyű”. Ettől függetlenül, „arra biztatta fiatalokat, hogy bátran válasszák ezt a szakmát, hiszen rengeteg lehetőséget biztosít különböző területeken”.[7]
Arra viszont Nyilas már nem tért ki, hogyan lehetséges az, hogy az újvidéki Jogtudományi Kar – az érvényes tartományi képviselőházi rendelet ellenére – elutasítja, hogy magyar nyelven is megszervezze a felvételi vizsgát? (Amit egyébként – a rendelet 6. szakasza szerint – az általa vezetett titkárságnak kellene „felügyelni”!) Mennyire járult hozzá a Jogi Kar ilyen viszonyulása (is) a jelenlegi állapotok kialakulásához?
A  Vajdasági Magyar Diákszövetség (VaMaDiSz) 2015. december 2-án pert indított Jogi Kar diszkriminatív magatartása miatt,[8] de egyelőre nem látszik az eredmény. (A vajdasági magyar jogvédelem állapotát illusztrálja az a tény is, hogy a VaMaDiSz-t az említett perben nem magyar ügyvédi iroda képviseli.)

Az újvidéki összejövetelen a VMJE – legalábbis a média szerint[9] – semmilyen álláspontot nem fogalmazott meg a vajdasági magyar jogászok képzésével, munkájával, helyzetével kapcsolatban.
A tanácskozás végén az egyesület elnöke – az elvárásokkal ellentétben – csak azt jelentette be, hogy (2017) „február 25-én jogászbált rendeznek a magyarkanizsai fürdőben. A belépő 2500 dinár”.[10] Ez lenne a tanácskozás eredménye?
Az Egylet elnöke és a vezetőségi tagok a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) tisztségviselői a hatalomban, vagy e párthoz kötődnek. Ez (is) erőteljesen megkérdőjelezi a szervezet civil irányultságát és képességét, hogy a magyar közösség jogaiért/érdekeiért fellépjen.[11] 
Ezen nem is kell csodálkozni, hiszen az Egylet „célkitűzései”[12] között nem szerepel az a magyar közösségért való kiállás.

BOZÓKI Antal
Újvidék,2017. február 16.

Kapcsolódó írás:
Bozóki Antal: Állami- és pártegylet?



[1] dió: Magyar jogásznak lenni Vajdaságban. Magyar Szó, 2017. február 13. 1.
[2] Ádám Csilla: Magyar jogásznak lenni Vajdaságban. http://www.vajma.info/cikk/tudomany/5134/Magyar-jogasznak-lenni-Vajdasagban.html, 2017. február 11. [17:22]

[3] Magyar jogásznak lenni Vajdaságban. Magyar Szó.

[4] dió, az 1-es jegyzetben 4.
[5] Uo. 4.
[6] Vajdaságban – a hivatalos lista szerint – 61 magyar nyelvi bírósági fordító van 15 községben (a 45 közül). A gyakorlatban azonban ez a szám már bizonyára kevesebb, az elköltözések és az elhalálozások miatt. A lista ugyanis nem naprakész.  
Pretraga sudskih prevodilaca na na terotorji AP Vojvodine [Bírósági fordítók keresője Vajdaság AT területén] http://www.puma.vojvodina.gov.rs/tumaci.php
[7] dió, az 1-es jegyzetben 1.
[8] v-ár: A döntés ideiglenes, de végrehajtandó. Magyar Szó, 2016. május 14. 1. és 6.
[9] dió, az 1-es jegyzetben, Ádám, a 2-es jegyzetben és Magyar jogásznak lenni Vajdaságban. Magyar Szó online.
2017. február 11. [17:02] és Ádám Csilla: Magyar jogásznak lenni Vajdaságban. http://www.vajma.info/cikk/tudomany/5134/Magyar-jogasznak-lenni-Vajdasagban.html, 2017. február 11. [17:22] 
[10] dió, az 1-es jegyzetben 4.
[11] Bővebben lásd az Állami és pártegylet? c. írásom. http://delhir.info/cimlap/friss-hireink/59987-kisebbsegjogi-temak-allami-es-partegylet, 2016. december 4. [18:02] és http://naplo.org/index.php?p=hir&modul=minaplo&hir=8978, 2016. december 6.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése