Oldalak

2017. február 3., péntek

Pontosan tizenhárom (!) éve nem iható a csapvíz Nagybecskereken

rosszviz
Tizenhárom év telt el azóta, amióta a tartományi egészségügyi felügyelőség hivatalosan megtiltotta a nagybecskereki vízvezeték-hálózatból folyó víz ivásra és főzésre való felhasználását.
A tilalomra a csapvízben talált magas arzéntartalom miatt került sor, amely egyes becslések szerint állítólag már 50 éve változatlan, csak az egészségügyi kritériumok módosultak.
A nagybecskereki községi képviselő-testület végrehajtó bizottsága 2004-ben tudomásul vette a felügyelőség döntését, de mégsem történt semmi.
A Vízművek és Csatornázási Kommunális Közvállalat 2011-ben határozatot hozott a víztisztítással kapcsolatos közbeszerzési pályázat kiírásáról. A válásztás végül 2012-ben a német Wassertechnik társaságra esett. A vízgyár építéséről szóló, 26 millió eurós szerződést azonban az új (haladó többségű) helyi hatalom felbontotta.
Az új városatyák a víztisztítást végül az olasz Zilio Csoportosulásra bízták. Tavaly októberben ünnepélyesen megkezdődött a víztisztító berendezés építése. Az alapkőletételen kívül azonban mindmáig nem történt semmi. Pedig akkoriban azt mondták, az ún. víztisztító modulokat nagyban szerelik Olaszországban, és amint az építési munkálatokat befejezik a Szentmihályi úton levő telken, kezdődhet a berendezés szerelése.
Ma senki sem tudja, mikor számíhatnak a nagy bánáti város polgárai egészséges csapvízre.
Blic nyomán K. P.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése