Oldalak

2017. március 7., kedd

A VMDK közleménye - szerbiai elnökválasztás



A VMDK KÖZLEMÉNYE

A Vajdasági Magyarok Demokratikus Közösségének (VMDK) Tanácsa megvitatta a szerbiai elnökválasztás körülményeit, az elnökjelöltek viszonyulását a délvidéki magyarsághoz és a következőket állapította meg:

A KÖZÖS JELÖLT ELMARADÁSA

• A VMDK Tanácsa úgy értékeli, hogy a délvidéki magyarságnak saját jelöltet kellett volna indítania a szerbiai elnökválasztáson. Egy közös jelölt indítása jelezte volna politikai erőnket, érettségünket és önálló politizálásunk folytonosságát.

• Közös magyar jelöltünk indításának elmaradása nemzeti érdekeink feladását, a magyar–magyar párbeszéd ellehetetlenítését, a részérdekek uralmát, legfontosabb ügyeink elárulását jelenti.

NEM TÁMOGATJUK A HATALMI KOALÍCIÓ SÖTÉT MÚLTÚ JELÖLTJÉT, AKI MÉG MINISZTERELNÖKI TISZTSÉGÉRŐL SEM TUDOTT LEMONDANI!

• A VMDK Tanácsa – mivel nem tartja demokratikusnak azt az állapotot, melyben Szerbia miniszterelnöke egyben köztársasági elnökjelölt is lehet! – felszólítja az első számú elnökjelöltet miniszterelnöki tisztségéről való lemondásra!

• A VMDK Tanácsa nem tartja támogathatónak a szerbiai hatalmi koalíció elnökjelöltjét, hiszen maga a jelölt a megtestesítője annak a téves politikának, amit Szerbiában folytatnak.

• A VMDK Tanácsa szerint: erősítenünk kell a demokratikus társadalmi folyamatokat, minden erőnkkel támogatva a szabad választás megtartását.

TÁMOGATJUK SZERBIA VOLT POLGÁRI JOGVÉDŐJÉT

• A VMDK Tanácsa, az ellenzéki elnökjelöltek eddigi tevékenységét mérlegelve, megállapítja: egyik elnökjelölttel sem lehetünk teljes mértékben elégedettek, hiszen egyik jelölt sem szentelt kellő figyelmet a nyílt és megoldatlan kisebbségi kérdéseknek.

• A VMDK Tanácsa úgy véli, hogy talán Saša Janković, Szerbia volt polgári jogvédője, az a jelölt, aki némi nyitottságot mutatva kisebbségi gondjaink iránt, megszerezheti bizalmunkat.

• A VMDK Tanácsa arra kéri magyar közösségünk tagjait, hogy 2017. április 2-án tömegesen járuljanak az urnákhoz és szavazzanak a VMDK által támogatott jelöltre: Saša Jankovićra!

A VMDK Tanácsa
Óbecse, 2017. március 6.
Kiadó: VMDK Press

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése