Oldalak

2017. március 1., szerda

Branislav Brana Crnčević utca lesz Palicson



(Részlet)
A szabadkai város képviselő testület 2017. február 27-ei ülésén „a képviselők megszavazták, hogy Palicson a Vikend település utca nevét Branislav Brana Crnčevićre változtassák, amit az utca lakói is támogattak, azonban a szavazás előtt ehhez kapcsolódóan is vita alakult ki. Az ellenzék több képviselője is úgy ítélte meg, hogy bár Branislav Brana Crnčević irodalmi munkássága alapján megérdemelné, hogy utcát nevezzenek el róla, ezt az ötletet sem a Horvát Nemzeti Tanács, sem a Magyar Nemzeti Tanács nem támogatta, továbbá nem szabad elfeledkezni róla, hogy Crnčević közel állt Slobodan Miloševićhez, Radovan Karadžićhoz, a radikálisokhoz, és aki nacionalista, gyűlöletkeltő ember volt. Az SZHP tagjai kiálltak az író emléke és munkássága mellett, Nágel János (a VMSZ frakcióvezetője – B.A.) pedig ezzel kapcsolatban kijelentette, Crnčević mellett szólnak érvek és ellenérvek is, éppen ezért a VMSZ tartózkodni fog a szavazás alkalmával.”
liv

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése