Oldalak

2017. március 3., péntek

Kalmár Zsuzsa: Tövis, amiből gonosz rózsa nőhet.

VMDK: Közlemény

A Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége (VMDK) a legerélyesebben elítéli Stevan Bakić, a szabadkai VKT SNS-es tanácsnokának nacionalista kilengését.

A VMDK számára elfogadhatatlan, hogy bárkit is nacionalista inzultus érjen csak azért mert szóvá merte tenni azt a tényt, hogy az egyik szabadkai közvállalat élére olyan személyt neveztek ki aki nem ismeri a magyart, ami a város egyik hivatalos nyelve,
valamint megkérdőjelezte a hatalmi többség azon javaslatát, hogy Brana Crnčević, háborús uszító, Slobodan Milošević, Radovan Karadžić követőjéről utcát nevezzenek el a magyar többségű Palicson.

A VMDK gyalázatosnak tartja a kisebbségi kormánypárt képviselőinek magatartását is, hiszen nem védték meg nemzettársukat a soviniszta kilengést követően, illetve tartózkodtak az utcanév körüli szavazásnál, annak ellenére, hogy a Magyar Nemzeti Tanács nem támogatta az utcanév elfogadását.

A VMDK felszólítja Bunford Tivadart, a kisebbségi kormánypárt VKT elnökét, a VKT nevében kérjen bocsánatot Kalmár Zsuzsa színművésznőtől, a Mozgalom a polgári Szabadkáért VKT képviselőnőjétől az elhangzott inzultusért, és határolódjon el a kriptosoviniszta megnyílvánulás elkövetőjétől.

VMDK Press

Az incidensről bővebben ( videó):

Kalmár Zsuzsa: Tövis, amiből gonosz rózsa nőhet.

https://www.youtube.com/watch?v=nl0uoN2bo8w

 

Van még valami vágya? Tudja, hogy Tito beteg? (VIDEÓ)

 „Kalmár Zsuzsa képviselő asszony az imént azt kifogásolta, hogy a Lifka Art mozi jövőbeni igazgatója nem beszél magyarul, most meg Brana Crnčevićtől ódzkodik. Képviselő asszony, van még valami vágya? Hallott róla, hogy Tito beteg, nagyon beteg, lehet, hogy meg fog halni? Úgy látszik az Önök számára megállt az idő. Meg kellene már tanulniuk, hogy a környezetükben más emberek is élnek“ – mondta a szószékről a haladó Stevan Bakić Kalmár Zsuzsának, aki sérelmezni merészelte, hogy egy közintézmény vezetője nem tud magyarul abban a városban, ahol a magyar is hivatalos használatban van.
Stevan Bakić és társai a VMSZ szövetségesei, akikkel kiváló az együttműködés, velük karöltve védi a párt a magyar érdekeket. Lehet, hogy a mozgalom számára megállt az idő, ők együtt azonban visszapörgették azt a kilencvenes évekbe.
2017. február 28.

 

Brana Crnčević utca megszavazva: Haladó tapsvihar, lapító VMSZ-esek (VIDEÓ)

Hatalmas pofont kapott 2017. február 27-én a többnemzetiségű Szabadka és külön a magyarok is, amikor egy háborús uszítóról neveztek el utcát Palicson. A város nacionalista leigázásának újabb lépését a Szerb Haladó Párt tapsviharral ünnepelte, vazallusaik, a VMSZ pedig behúzott füllel és farokkal. Annak ellenére, hogy az MNT se támogatta a névadást, nem volt merszük megvédeni a magyar érdekeket és tartózkodtak a szavazásnál. 

Álljon itt mementóként a szavazótábla és a felelősök nevei.
 
2017. február 28.
http://www.magyarmozgalom.rs/hu/hirfolyam/brana-crncevic-utca-megszavazva-halado-tapsvihar-lapito-vmsz-esek-video?utm_source=VMDK+H%C3%ADrmond%C3%B3&utm_campaign=23aae0f90d-EMAIL_CAMPAIGN_2017_03_03&utm_medium=email&utm_term=0_ce9898c704-23aae0f90d-188205457&mc_cid=23aae0f90d&mc_eid=ab85201407

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése