Oldalak

2017. március 16., csütörtök

V(učićra) M(uszáj) SZ(avazni)?

V(učićra) M(uszáj) SZ(avazni)?

2017. március 7.: „Mindenkinek van múltja, van emlékezete. De ez a történészek dolga. Nekünk a jövőre kell gondolnunk.”
2017. március 15.: „Mert a jelen kihívásaira való válaszok a történelmi tapasztalatban vannak, a döntésekben.”
Ahogy a dátumból is kiderül, a két kijelentés között mindössze nyolc nap múlt el. Mindkét megnyilatkozás Pásztor István szájából hangzott el. Az első a szabadkai sportcsarnokban, amikor jó barátját, Aleksandar Vučićot köszöntötte azzal a mintegy száz busszal odaszállított emberrel, akik őszinte mosollyal és hűen követik Szerbia miniszterelnökét minden kampányrendezvényére, hogy teljesülhessen a nemrég kitűzött célja, amely ellen még pár hónappal ezelőtt is foggal-körömmel tiltakozott. A cél nemes: az ország elnöke szeretne lenni, hogy folytatódjon a fejlődés, nehogy visszatérjünk a sötét múltba (skizofrénia riasztó bekapcsol, veszélyeztetettségi szint: magas).
Ehhez kérte és kéri a Vajdasági Magyar Szövetség a saját tagságának és a vajdasági magyar emberek szavazatát. Pék Zoltán, a zentai sajtkirály ismét nagyot alakított, ezúttal Bácskossuthfalván a március 15-ei koszorúzáskor beszélt arról, hogy Aleksandar Vučićra kell szavazni. Ritka jó diplomáciai érzékét és történelmi tudását ezúttal is sikerült mindenkinek bizonyítania, szülővárosában bizonyára most már duplán büszkék a köztársasági képviselőjükre.
A VMSZ lakossági fórumokat tartott Magyarkanizsán, Zomborban és a szabadkai sétaerdei városrészben is, ahol Horváth Tímea és Dudás Károly a Szerb Haladó Párt zászlaja előtt  meséltek arról, hogy milyen szép és jó a népnek, de még mennyivel szebb és jobb lesz.
Nem említettek savamalai rombolást, nem említettek Koszovóra küldött Kosovo je Srbija feliratú vonatot, nem említettek bér- és nyugdíjcsökkentést, nem említették, hogy Aleksandar Vučić az 1990-es években tájékoztatási miniszter volt, s mindenkit, aki nem Milošević szájíze szerint írt, súlyos büntetésekkel sújtott. Nem beszélnek a szabadkai Brana Crnčević utcáról, hiszen mit is mondhatnának.
Helyettük fejlődésről beszélnek, arról, milyen jó, hogy Aleksandar Vučić megengedte a Prosperitati működését (naná, hiszen semmit nem kellett csinálnia, s az 50 milliárd forintnak a 20 százaléka, mintegy 3 millió euró úgy folyik be a szerb költségvetésbe, hogy az ég adta világon semmit nem kell tennie). És a legnagyobb közösségi oldalon azt is elolvashatjuk, amint Kudlik Zoltán, a szabadkai Vízművek munkatársa azt mondja: a Prosperitatinak köszönhetően minden vajdasági magyarnak jobb lett.
Csak szólok: nem lett jobb. Egy részük bizonyára megörült és hálás is a lehetőségért, de a többségnek nem lett jobb. Meg se érezte, csak azt tudja, hogy a hónap végén majd megkapja a pékségben a havi munkájáért a 18 ezer dinárt, vagy azt, hogy a kábelgyárban a három szombati túlórával már 24 ezer dinár lesz a fizetése. A nagy többségnek csökkent a fizetése vagy a nyugdíja, a számláik nőttek, és nem élnek jobban, mint korábban. Sőt, ki kell mondani, rosszabbul élnek, a nyaralás tervezése helyett a Travel TV-t nézi a család.
„A döntések, amiket meghozunk, nem alapulhatnak pillanatnyi szeszélyen, egyéni szimpátián, nem alapulhatnak mindig a szívünk tetszése szerint, de nem is ez a lényeg. A lényeg az, hogy közösen és jó döntést hozzunk. Jónak és közösnek pedig csak az számít, amivel megtartjuk erőnket, haladni tudunk” – mondta Pásztor István március 15-én.
És igaza volt, a VMSZ vezetői haladnak, gazdagodnak, minden családtagjuknak, rokonuknak jut jól fizető állás – az ismerősöknek pedig csak pártkönyvecske kell, s ők sem maradnak hoppon. Több hét múlt már el a hír megjelenése óta, amely szerint a VMSZ 1,2 millió euróért vásárolt magának székházat a Bíró Károly Alapítványon keresztül. Ennyi idő sem volt elég, hogy valaki vegye a bátorságot és kiálljon a nép elé, és beismerje: igen, mi vettünk, innen és innen volt a pénz rá. Ennyire becsülik a szavazóikat.
Viszont nemcsak Pásztorék, a nép is halad. Sokan kifelé az országból (tavaly 58 ezren hagyták el Szerbiát), sokan pedig a szegénység, a számlafizetés okozta fejfájás felé.
Lehetetlen és nyugodtan mondhatom, gyomorforgató feladat elé állította Pásztor István a VMSZ vezetését. Ha meg akarják őrizni a 60 ezer és 120 ezer dináros fizetéssel járó munkahelyeiket, akkor rá kell venni a népet, az istenadta népet, hogy Aleksandar Vučićra szavazzon. Mindezt az ő tartományi parlamentben betöltött elnöki helyéért, a néhány államtitkári és tartományi titkári, segédtitkári munkahelyért.
És így esett meg 2017-ben, hogy a vajdasági magyarságot egy marék homokért eladták a Szaharában. A vajdasági magyarságnak április 2-án lehetősége lesz jelezni, véleményt mondani Pásztor István és a VMSZ felszólításáról, hogy jó úton jár az ország, ami annyit jelent, hogy Aleksandar Vučić kezébe kell adni az ország jövőjét. Annak az Aleksandar Vučićnak a kezébe, akinek ismerjük a múltját, tudjuk, mit tett az országért az elmúlt pár évben, a jelent pedig saját bőrünkön tapasztaljuk.
A fenyegetésekre és megalázásra épülő, pártparancs alapján megkövetelt és kierőszakolt jövő az egyik legszörnyűbb dolog, ami egy néppel megtörténhet. A szavazás titkos.
Surányi Zsolt

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése