Oldalak

2017. június 25., vasárnap

Vajon vitt-e noszai meggy dunsztot Pásztor Bálint az öccsének Brüsszelbe?

 

Az Árpád-házi dinasztiában nem született annyi államvezetésre alkalmas férfi, mint Pásztor Istvánék pereputtyában, legalábbis erre következtethetünk abból, hogy a VMSZ elnökének mindkét fia – láss csodát – a világ oly sok mestersége közül épp a politikához ért legjobban, nem pedig mondjuk valami kétkezi munkához.

Jártak már úgy, hogy az édesapjuk által vezetett párt parlamenti frakcióvezetőjeként kiutaztak az Európai Unió fővárosába, ahol a testvérük épp a párttársuknál dolgozik? Bizony, nem sokan mondhatnak el maguknak ilyen életutat, kivételt képez azonban Pásztor Bálint.
Ugyanis a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) parlamenti képviselői Deli Andor vmsz-fideszes EP-képviselő meghívására munkalátogatáson vettek részt Brüsszelben – olvasható a Deli által kiadott sajtóközleményben.
A meghívottak ellátogattak az Európai Néppárt székházába, ahol Patrick Vollerral, a párt nemzetközi titkárával tárgyaltak. Majd látogatást tettek Szerbia EU-s Állandó Képviseletén is, ahol áttekintést kaptak az EU-integrációs folyamatok állapotáról.
A találkozókon több kép is készült, amelyekről az is kiderült, hogy a tanácskozások során Pásztor Bálint találkozott öccsével, aki Deli Andor asszisztenseként dolgozik az Európai Parlamentben, így felvetődik a kérdés, hogy küldött-e fel az apja néhány üveg befőttet a noszai tanyáról?
Nah, nem mintha rászorulna bármire is Pásztor Ábel, hiszen az EU asszisztensi fizetések, juttatások és költségtérítések nélkül is 2 ezer eurótól indulnak és akár a 7-8 ezer eurót is elérhetik. 
Egyébként Pásztor István korábban megszólalt azokkal a fiatalokkal kapcsolatban, akik szülőföldjüket elhagyva nyugaton vállalnak munkát. A Magyar Szó napilapnak még 2014-ben a honosítások és a külföldi munkavállalások közötti összefüggésekről beszélve a következőket nyilatkozta:
– Tény az, hogy jórészt a megélhetés miatt vándorolnak ki az emberek, de bizony azt is látni kell, hogy ott olyan munkákat vállalnak el, amelyeket itthon hetykén visszautasítanak.
Vajon Pásztor Ábel milyen munkát utasíthatott el itthon hetykén, hogy Brüsszelbe kellett menni dolgoznia?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése