Oldalak

2017. július 5., szerda

Ezt nem Pásztor mondta: „Elszakadás vagy autonómia!”

 

Akadtak-akadnak, akik a megalkuvás vagy a beolvadás helyett a küzdelmet választják, akkor is, ha tudják, hogy rövid- vagy középtávon nem számíthatnak győzelemre, áttörésre.

A Sulejman Ugljanin vezette Bosnyák Nemzeti Tanács úgy döntött, méltóképpen megemlékezik az ún. sjenicai nyilatkozat 100. évfordulójáról.
A Blic napilap ezt a dokumentumot ellentmondásosnak nevezi, holott elég egyértelműen szerepel benne, hogy a Szandzsák Szerbiához és Montengróhoz csatolt részei vissza kellene, hogy kerüljenek Bosznia-Hercegovinához, mert történelmi és nyelvi szempontból is ott a helyük.
A sjenicai nyilatkozat az 1917-ben megtartott konferencián született, amelyen 12 szerbiai és montenegrói járás képviselői vettek részt. Ezt az összejövetelt azonban nem jellemezte kizárólagosság. A sjenicai nyilatkozat ugyanis az elszakadás és visszacsatolás alternatívájaként a szandzsáki autonómiát említi.
Čedomir Antić szerb történész szerint a szóban forgó dokumentum meghozatala 100. évfordulójának megünneplése nem más, mint “a Novi Pazar-i Szandzsák állami történelmének megteremtése, holott Novi Pazar semmivel sem különb Podrinjénál, Timočka Krajinánál vagy Šumadijánál.
Rasim Ljajić kereskedelmi, turisztikai és távközlési miniszter, minden szerb kormány kiszolgálója (kb. Pásztor István muzulmán megfelelője) sem ért egyet népe azon szándékával, hogy megünnepelje az említett évfordulót. Szerinte csak a gazdasági fejlődéssel kell törődni, a múlttal nem kell foglalkozni.
Sulejman Ugljanin, a Bosnyák Nemzeti Tanács elnöke nem volt elérhető a Blic számára. Elődjét (a tanács volt elnökét), Esad Džudžo szociológust sem tudták megszólaltatni. Nyilván mindketten provokációt szimatoltak. Egyébként Džudžót még nemrég Džudževićnek hívták, de miután a régi vezetéknevét az erőszakos elszerbesítés következményének tartotta, annak megváltoztatása mellett döntött.
A délvidéki magyarság “érdekvédői” a sjenicai nyilatkozat évfordulójához kitartóan ragaszkodó szandzsáki vezetők példájából levonhatnák azt a következtetést, miszerint nemcsak a pillanatnyi érdekekért és egy szűk kör gazdagodásáért lehet küzdeni, hanem a saját népük múltjának elismeréséért is, ami nélkül nincs jövő. Amint látjuk, Ugljanint és Džudžót nem érdeklik a következmények, ők közvetve és közvetlenül küzdenek népük önrendelkezéséért.
Képzeljük csak el, mi lenne, ha például Pásztor & Pásztor Szerbia magasztalása helyett követelné a magyar területi autonómiát, vagy legalább a migráció által rendkívül veszélyeztetett Észak-Bácska különleges státusát. Talán valamivel kisebb hatalommal rendelkeznének, mint most, és nem építhetnék tovább a politikai birodalmukat, de a szerencsétlen népük megbecsülését élveznék. Vajon mi a fontosabb?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése