Oldalak

2017. július 18., kedd

Nyomasztó hallgatás: mindössze másfél hónap maradt a délvidéki földek kiárusításáig, de a VMSZ-t ez nem izgatja…

 

 

A haladók-szocialista-VMSZ (+ törmelékek) vezette szerb kormány öt éve próbálja megnyugtatni a termelőket, hogy majd a mezőgazdasági földekről szóló törvény kiegészítései és módosításai által megakadályozza a szerbiai (vagyis nagyrészt délvidéki) termőföldek kiárusítását.

Aleksandar Vučić volt szerb miniszterelnök uralma elején kiemelte, hogy Szerbia EU-s integrációja esetén maximális mértékben elhalasztja a termőföldek külföldieknek való feltálalását. Mint mondta, a szerb kormány ezen a téren Magyarország és Lengyelország példáját követi majd.
A napokban Branislav Nedimović mezőgazdasági miniszter már nem a földek megvédéséről, sem a kiárusításuk halasztásáról beszélt, csupán azt ígérte, a folyamatot “korlátozni fogják”.
Felmerül azonban a kérdés, egyáltalán hogyan és mikor szándékoznak cselekedni, hiszen a nyári uborkaszezonban a kormány és a parlament köztudottan nem ülésezik, tehát egyhamar nem kerülhet sor megfelelő jogszabály kidolgozására és elfogadására.
Az óra ketyeg, másfél hónap múlva életbe lép a számos délvidéki gazda sorsát megpecsételő törvény.
Az arabok máris akcióba léptek: az egyesült arab emírségekbeli Jogo Elit Agro gazdasági társaság felvásárolta a Topolya melletti Zobnatica agráripari-idegenforgalmi komplexumot. Persze azonnal fel is számolta az ottani sertéstelepet. Az Al Rawafed pedig a sziváci, a szépligeti és a bélamajori termőföldeket vette birtokába.
Senki sem tudja, ezt hogyan tehették meg az említett törvény életbe lépése előtt. Az biztos, hogy a szerb állam nem akadályozta meg őket.
Nem emlékszem rá, a VMSZ mikor szólalt fel keményebben (vagy bárhogyan) a délvidéki magyarság számára életbevágóan fontos termőföldek megvédésének kérdésében.
Hiába akarja Pásztor és Orbán traktorokhoz és pótkocsikhoz szükséges pénzeszközökkel “megvásárolni” az itteni magyar termelőket, ha pár hónap múlva már nem lesz mit művelni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése