Oldalak

2017. augusztus 8., kedd

„Dodik és Vučić közös nyilatkozatának ötlete Nagy-Szerbia létrehozására irányul”

 

 

Szerbia és a Boszniai Szerb Köztársaság “a szerb nemzet és a szerb nép megmaradásáról szóló közös nyilatkozatának” ötlete voltaképpen eufemizmus, amely a Nagy-Szerbia létrehozásának konceptumát (elgondolását, elképzelését – B. A.) takarja, nyilatkozta Branka Prpa szerb történész a Szabad Európa Rádiónak. Hozzáfűzte: gyakorlatilag ugyanolyan tervről van szó, mint amelyik a jugoszláv állam szétrombolásához vezetett.

A terv azért kapott ilyen “szépített elnevezést”, mert máskülönben mindenkinek eszébe jutna, hogyan reagált annak idején a nemzetközi közvélemény a Nagy-Szerbia projektumra, és milyen következményeket vont magával regionális viszonylatban.
Vagy a nagy hőség befolyásolta az említett politikai megnyilvánulásokat, vagy tényleg egy olyan konceptum feltámasztásának lehetünk a szemtanúi, amely megvalósíthatatlannak és végzetesnek bizonyult, szögezte le a történész.
Egyébként Branka Prpa éllettársa volt Slavko Ćuruvija rezsimellenes újságírónak, akit 1999. áprilisában ismeretlen elkövetők likvidálták. A gyilkosság tehát abban az időben történt, amikor Aleksandar Vučić a tájékoztatási miniszter posztját töltötte be a miloševići rezsimben.
Nikola Selaković, a szerb elnök kabinetjének főtitkára és volt igazságügyi miniszter a Szerb Közszolgálati Televízió (RTS) híradójában kiemelte, hogy nemcsak nyilatkozatról, hanem egyfajta programjellegű dokumentumról van szó, amelyet Aleksandar Vučić és Milorad Dodik, a Boszniai Szerb Köztársaság elnöke vagy november 25-én (a Szerémség, Bánát és Bácska Magyarországból való kiszakításának és Szerbiához való csatolásának évfordulóján), vagy december elsején (a Szerb–Horvát–Szlovén Királyság létrehozása napján) mutatja be. (Pásztorék pedig majd tapsolnak?).
Dodik szintén nyilatkozott az RTS-nek. Mint mondta, a régióban a szerb nemzeti identitás bomlasztása észlelhető.
Vučić kihangsúlyozta, hogy Szerbia továbbra is támogatni fogja a régióban élő szerbeket, oktatási, művelődési és vallási intézményeiket, azzal, hogy tiszteletben tartja azoknak az országoknak a területi integritását, ahol ezek a szerbek élnék, mert “legfontosabb a régió békéje és stabilitása”.
Egyértelmű, hogy Szerbiának és a Boszniai Szerb Köztársaságnak, még ha egyesülnének (ami nem túl valószínű, mert akkor szétporladnának Vučić uniós álmai) sem lenne kapacitásuk a Nagy-Szerbia létrehozásához, de az ilyen nagy szavak és a többé-kevésbé burkolt nacionalizmus imponál a mélyszerb szavazóknak, akikre mindkét vezérnek szüksége lehet.
Amúgy Vučić köztudottan, Dodik pedig valószínűleg a Nyugat embere. Amit ezzel a nyilatkozatukkal művelnek, bizonyára egy újabb színjáték, de ez is elég ahhoz, hogy nyugtalanságot keltsen a délvidéki magyarságban, amely torkig van a nagyszerb eszmékkel.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése