Oldalak

2017. augusztus 7., hétfő

Pásztor, Ön szerint normális, hogy a szövetségese a teljes lakosság mozgósítását helyezte kilátásba – békeidőben?

 

Pásztor István, Ön egy boldog ember. Hétről hétre újabb alkalmat kap, hogy pártjával együtt jóvátegye azokat a bűnöket, amelyeket a saját népe ellen követett el. Ezúttal elég, ha csak a fenti címben feltett kérdésre (a nyilvánosság előtt) határozott nemmel válaszol.

Mint tudja, az Ön által kedves Ácónak nevezett Aleksandar Vučić szerb elnök kötelező katonai gyakorlatokat helyezett kilátásba az egész lakosság számára, beleértve a délvidéki magyar fiatalokat, középkórúakat, nagytatákat és nagymamákat egyaránt.
Az 50 évnél fiatalabb asszonyok és a 60 évnél fiatalabb férfiak (akár cukorbetegséggel vagy éppen a második infarktus után, hacsak nem fekszenek a kórházban) is kénytelenek lesznek minimum olyan “könnyebb civil” kiképzésben részesülni, mint amilyen pl. a lövészárkok ásása vagy a sebek ellátása.
A lakosság általános mozgósításának az ötlete természetesen nem Aleksandar Vulin védelmi miniszter agyából pattant ki, hiszen neki aligha vannak önálló gondolatai. Mindenről “kedves Ácó” dönt.
Mielőtt belemélyednénk ebbe a témába, emlékeztetjük Önt: semmit sem tett annak érdekében, hogy az idegenek szeptember elsejétől ne juthassanak hozzá a legkíválóbb délvidéki földekhez.
Az egyesült arab emírségekbeli Jogo Elit Agro gazdasági társaság máris felvásárolta a Topolya melletti Zobnatica agráripari-idegenforgalmi komplexumot. Mindjárt fel is számolta az ottani sertéstelepet.
Az Al Rawafed pedig a sziváci, a szépligeti és a bélamajori termőföldeket vette birtokába.
A német Tönnies Nagybecskereken harminc éves időszakra 2 720 hektár földet bérelt ki. November elsejétől közel ugyanekkora területet bérel majd Nagykikindán.
Ha ez ilyen ütemben halad, mennyi föld marad a délvidéki termelőknek?
Pásztor, Ön a napokban történelmi jelentőségűnek nevezete azt, hogy a fideszes kormány (mellesleg megalázó adminisztratív hercehurca mellett) a VMSZ közvetítésével társfinanszírozza a mezőgépek beszerzését. Vajon marad-e megművelhető föld a délvidéki magyarok számára, ahol majd esetleg hasznát vehetik ezeknek a gépeknek?
A választ mindannyian tudjuk.
Ha már nem tudta (vagy nem akarta) megakadályozni a termelőink tragédiáját, ha már nem volt képes útját állni a migránsok Délvidékre való betódulásának, ha már nem szándékozta felvetni a délvidéki magyar autonómia vagy legalább Észak-Bácska különleges státusának kérdését, vajon mi haszna volt-van az itteni magyarságnak (a VMSZ-eseken kívül) abból, hogy Önök összeszűrték a levet a kilencvenes évek antimagyar politikai kreatúráival?
Vajon a teljes lakosság mozgósítására irányuló kezdeményezés, amely ősszel a parlament elé kerülhet, Ön számára végre vörös vonalat jelent-e? Vagy a VMSZ-es képviselők ezt is megszavazzák? Vajon Ön ellenáll-e a tragikus időkre emlekeztető katonai behívókat, gyakorlatokat, kiképzéseket magában foglaló folyamatnak? Megtesz-e mindent annak érdekében, hogy a délvidéki magyarokat kivonja a mozgósításból? Vagy támogatja “kedves Ácó” militarista politikáját most, amikor az égvilágon semmilyen háborús veszély nem fenyegeti Szerbiát?
Vajon Ön, a fia, a fiatal és az idős rokonai is részt vesznek majd a katonai és “civil” gyakorlatokon, kiképzéseken?
Elérkezettnek érzi-e az időt, hogy “kedves Ácót” kevésbé kedvesnek érezze?
Pásztor, mentse meg a lelkét, lépjen ki a hatalmi szövetségből, és kezdje el képviselni a délvidéki magyarok érdekeit. Vagy vonuljon vissza…

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése