Oldalak

2017. augusztus 10., csütörtök

VIHAR II


VIHAR II

Nem lehet csak a javakat ropogtatni, a kényes kérdésekről nem nyilatkozni  és úgy tenni mintha az égvilágon minden a legnagyobb rendben van.  Veternikben ott volt Szerbia legfelsőbb vezetése, az a kormány ahol az egypárt is az  asztalnál ül. Tehát, az egypártnak intézett  kérdés jogos: támogatják vagy nem támogatják az ott  elhangzott mondatokat  és a bejelentett nagyszerb deklarációt?

VIHAR II
Úgy látjuk a horvátországi Vihár hadművelet veterniki megemlékezése  kapcsán kiadott közleményünk  egyes köröket igen érzékenyen érintett. Fogadatlan prókátoruk  leplezheti  ezt butázással, balliberálisozással  és sok minden mással, de akkor is marad az a tény, hogy a jelenlegi szerbiai vezetés Veternikben megismételte a kilencvenes évekből  jól ismert  uszításos matricákat, és előrukkoltak egy új Nagy-Szerbia tervezettel. Ha ehhez hozzáadjuk a szerbiai társadalom militarizálását szorgalmazó intézkedéseket, akkor nyugodt szívvel azt lehet mondani van okunk az aggodalomra.

Értjük mi a csíziót és azt is miért pánikolnak!  Hiszen a téma kényes, de a kormányzati felelősség ezzel jár. Nem lehet csak a javakat ropogtatni, a kényes kérdésekről nem nyilatkozni  és úgy tenni mintha az égvilágon minden a legnagyobb rendben van.  Pedig nincs.

Veternikben ott volt Szerbia legfelsőbb vezetése, az a kormány ahol az egypárt is az  asztalnál ül. Mondtak amit mondtak, a kamerák felvettek mindent. Az idő múlásával meg egyre jobban beigazolódik, hogy nem tudták/akarták levetkőzni a nagyszerb nacionalista eszmét.

Tehát, az egypártnak intézett  kérdés jogos: támogatják vagy nem támogatják az ott  elhangzott mondatokat  és a bejelentett nagyszerb deklarációt?

Történelmi prókátorunk azt állítja ennek nincsen semmi jelentősége. Csakhogy a napi tapasztalatok mást mutatnak. Az egypárt  baklövéses politizálása miatt országos és tartományi szinten jogaink sorvadnak, önkormányzataink irányítását átvették a pár mandátummal rendelkező radikális haladók, alulképzett kádereik pedig  szétrombolják mindazt amit eddig felépítettünk. Folyamatos a magyar szavazók haladók általi bedarálása, egyre több azon magyarok száma akik a haladóknál folytatja "pályafutását".

Közben az épületek homlokzatairól eltűnnek  jelképeink ( pld. a MNT által elfogadott címeres magyar zászló), helyette kitűzik a szerb Vajdaság lobogóját, vagy délben felzúgnak a Vihar áldozataira emlékeztető szirénák.

Termőföldünket átjátszák araboknak, németeknek, hazai oligarcháknak. Falvainkba, városainkban migránsokat és koszovói romákat telepítenek.  A délvidéki magyarokra gazdaságilag, lélektanilag egyre nagyobb nyomás nehezedik ami miatt sokan a távozás mellett döntenek.

De ahhoz, hogy ezt valaki megértse és észrevegye  ki kell menni az utcára, beszélgetni kell az emberekkel,  el kell hagyni a négy fal által nyújtott kényelmet, valós terepi információkhoz kell jutni. Nem elegendő a Kossuth Rádióból és az Echo TV-ből való tájékozódás. 
2017. augusztus 10. [16:00]

 

„Dodik és Vučić közös nyilatkozatának ötlete Nagy-Szerbia létrehozására irányul”


J. Garai Béla: Majd a Dodik megmondja

Nem könnyű mostanában töretlen optimistának maradni és bízni az oly sokat emlegetett európai felzárkózásban. Ha Milorad Dodik és a vele azonos nézeteket vallók mutatják meg az utat, hogy merre haladjon Szerbia, akkor nem túl fényes jövőre számíthatunk.
Teljes szöveg: http://www.vajma.info/cikk/tulevel/602/Majd-a-Dodik-megmondja.html, 2017. augusztus 7. [10:04]

Egy horvát hazafi szavai: „A délvidéki horvátok kénytelenek hallgatni és bujkálni a Vihar hadművelet évfordulóján!”

http://delhir.info/2017/08/06/egy-horvat-hazafi-szavai-delvideki-horvatok-kenytelenek-hallgatni-es-bujkalni-vihar-hadmuvelet-evfordulojan/, 2017. augusztus 6.

 

Ada: A haladók fizetnek a Vihar hadműveletre emlékezőknek? A városból elűzött magyarokról miért nem emlékeznek meg?

,,Az adai Szerb Haladó Párt, a nagykikindaiakkal együtt szervezett buszjáratot indított Veternikre a Vihar-hadművelet 22. évfordulója alkalmából szervezett megemlékezésre. Valamint személykocsiikkal is viszik az embereket. Ismét ,,megkértek” olyan személyeket is, hogy vegyenek részt ezen az eseményen, akik nem a haladó párt tagjai, aktivistái, de a munkahelyük nagyban függ a haladóktól. Vagy mész, vagy nem dolgozol, ki nem mondott zsarolásról van szó.

 
Ágoston András:
Nem Veternik a fontos

Az újvidéki Magyar Szó szerkesztőségében a 60-as 70-es években sokat emlegettük a századelőn tevékenykedő szabadkai, vagy éppen nagybecskereki vezércikkíró Óva intjük Angliát címmel közölt agyszüleményét. A szerző nevét már akkor sem tudtuk, de a földhözragadt szemléletű vidéki lapszerkesztő címe, akkoriban a Magyar Szó szerkesztőségében afféle szállóigévé vált. A szakmai nagyzolás mintapéldájává.
Húsz-harminc évvel később a történelmi VMDK-ban szintén nehéz történelmi körülmények között, ezt a hibát már nem követtük el.
A múlt század 90-es éveiben Milosevic és a rezsim emberei a titói, akkor már rég nem érvényes testvériség-egység elvének hangoztatásával akarták a vajdasági magyarokat bevonni a szocialista Jugoszlávia véres széteséséhez vezető konfliktusba. A történelmi VMDK-ban deklaráltuk: a vajdasági magyarok nem kívánnak részt venni a délszláv népek történelmi konfliktusában. Ebből kifolyólag elleneztük a magyarok körében megkezdődött erőszakos mozgósítást. Lett is haddelhadd mind a szerb, mind a vajdasági magyar politikai színtéren.
Ebben az időben váltak el egymástól az autonómiakövetelő nemzeti érzelmű és a megalkuvó, a hatalomhoz simuló magyarok. Ez utóbbiak ekkor csatlakoztak a Nenad Canak vezette Vajdasági Szociáldemokrata Ligához (LSV). Amiről majd a fiatal történészek egyszer többet mondanak.
A hosszú bevezetőre egyetlen okból van szükség. Hogy megérthessük, mekkorát téved a Csonka-féle VMDK, amikor más történelmi körülmények között a szerbiai balliberálisok harmatgyenge álláspontját igyekszik rátukmálni a vajdasági magyar vezetőkre.
A gond az, hogy a Csonka-féle VMDK, mai közleményében „vigyázó szemét” egyik Újvidékhez tartozó településre, Veternikre veti, csak nem úgy, mint  a költő Batsányi. Mivel az „odafigyelésnek”, de a konklúziónak sem, a Kárpát-medencében élő magyarok integrációja szempontjából nincs jelentősége.
A legnagyobb vajdasági magyar párt blamálása a szerbiai hatalmat nem érdekli. S a párt balliberális irányultságából eredő lamentáció még a szerbiai elvtársak harmatgyenge tömörüléseinek ingerküszöbét sem éri el. Holott az egyetlen valódi nyugati kapcsolatokkal rendelkező szerb balliberális, Sasa Jankovic pártalapító legelső támogatója éppen ez a magyar kispárt volt.
Végül fel kell tenni a kérdést: kinek szurkol a Csonka-féle VMDK, amikor a demokrácia tragédiáját vizionálva a veterniki felhajtásban, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnökétől követel butaságot. Azt, hogy „határolódjon el Aleksandar Vučić és Milorad Dodik kijelentéseitől és a Nagy-Szerbia újracsomagolt tervezetétől.
Ugyan már! Kit érdekel, hogy a szerb (egyelőre határmódosítás nélküli) nemzeti egység miben nyilvánul meg ma, holnap, vagy holnapután?
A vajdasági magyarság alapérdeke a magyar autonómia. Jó lenne, ha ezt képviselné minden vajdasági magyar párt. Hogy ezt nem teszik az külön téma. Ezen túlmenően lévén, hogy a nyakunkon a migránsveszély, szükség van a jelenlegi háromszereplős magyar-szerb viszonyrendszerre. Ez a politikai konstelláció erősíti a kezdettől fogva hasznosnak bizonyult kerítést. Ebben a nemzeti érdekekre alapuló sokágú politikai tevékenységben, tetszik ez Csonkáéknak, vagy sem, helye van a VMSZ vezetőjének is.
Itt az ideje, hogy az eddigi Csonka-féle politikai téblábolást kövesse már végre a nemzeti irányultságú tevékenység, mellyel ez a párt is bekapcsolódhatna a nemzeti oldal kampányába. Hogy jövőre a Fidesz – KDNP pártszövetség újra megalakíthassa az eddigieknél is erősebb kétharmados Orbán-kormányt.
Ez a fontos, nem Veternik.
Kisebbségi Fórum – Temerin
KIFO HÍRLEVÉL IV. évf. 205. szám
2017. augusztus 9.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése