Oldalak

2017. szeptember 21., csütörtök

23. TÁRGYALÁSI FEJEZET



Alibi a semmittevésre: Nem működnek a nemzeti viszonyügyi tanácsok

A Tartományi Régiófejlesztési, Régióközi Együttműködési és Helyi Önkormányzati Titkárság szervezésében május és június folyamán, Törökbecsén, Topolyán, Antalfalván, Temerinben és Ópázován kerekasztal-beszélgetéseket tartottak. A tanácskozások témája „a nemzetek közötti viszonyokkal foglalkozó községi tanácsok és bizottságok működése”[1] volt.

Egeresi Sándor (most) régiófejlesztési, régióközi együttműködési és helyi önkormányzati segédtitkár[2] elmondása szerint a 45 meghívott vajdasági önkormányzatból 36 vett részt az említett összejöveteleken, „amelyeken a jelenlevőknek lehetőségük nyílt arra, hogy tabuk nélkül felszólaljanak”.[3] (Ez a „tabuk nélküli felszólalás” azt jelenti-e, hogy Szerbiában korlátozott a szólásszabadság, meg van határozva: hol, mikor és miről lehet, és miről nem lehet beszélni?)
A segédtitkárral a tanácskozásokról készített interjúban téves az állítás, miszerint „a nemzetek közötti viszonyokkal foglalkozó községi tanácsok és bizottságok a 90-es években elsősorban azért alakultak meg, hogy kivizsgálják a nemzeti alapon történő incidenseket”.[4] (Egeresi ezt már korábban is pontatlanul hangoztatta.[5])
Nehezen képzelhető el, hogy „a 90-es években”, vagyis a volt jugoszláviai konfliktusok idején valaki is törődött „a nemzeti alapon történő incidensek” kivizsgálásával, hiszen a hatalom inkább azoknak a szításával volt elfoglalva.
A nemzetek közötti községi viszonyügyi tanácsok megalakításának jogi alapját a helyi önkormányzatokról szóló törvény[6] 98. szakasza képezi. Megalakításuk – az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) elvárásai alapján – 2004-ben kezdődött. 
A hatályos törvény szerint, ilyen tanácsot „a vegyes nemzeti összetételű helyi önkormányzatokban” kell alakítani. Ilyen helyi önkormányzatnak pedig az a helyi önkormányzat számít, melyben „a Szerb Köztársaság legutóbbi népszámlása alapján egy nemzeti kisebbséghez tartozók az összlakosság több mint 5%-át, vagy a valamennyi nemzeti kisebbséghez tartozók az összlakosság több mint 10%-át képezik”. Nem mellékes az sem, hogy a tanácsban „a szerb népnek és azoknak a nemzeti kisebbségeknek lehet képviselője, melyek a helyi önkormányzat összlakosságának több mint 1%-át képezik”.
Egeresi arról már nem nyilatkozott, hogy a tartomány 45 községe közül hány önkormányzatban alakult ilyen tanács, melyikben pedig nem, és arról sem, hogy a működők milyen eredményt mutattak fel.[7]

Egeresi segédtitkár szavai szerint ezeket a tanácsokat „csak akkor hívták őket össze, amikor valamilyen atrocitás történt. Ez a mai napig hatással van a tevékenységükre”.[8] 
– Az évek folyamán a helyzet pozitív értelemben változott, jelentősen csökkent a nemzeti alapon történő incidensek száma Vajdaságban, gyakorlatilag megszűnt. Ezek a tanácsok most egyszerűen nem találják a helyüket, pedig munkájukat törvény szabályozza. Éppen ezért a beszélgetések során új tartalmakat, feladatköröket szerettünk volna feltárni, amelyek mentén ezek a bizottságok végezhetik a munkájukat. Számtalan konkrét javaslatot hallottunk. Olyan ötlet is felmerült, hogy a tanácsok véleménynyilvánítási jogkörrel bírhatnának, továbbá foglalkozhatnának a nemzeti kisebbségek oktatási kérdéseivel. […] A beszélgetések alapján megállapíthatjuk, hogy a nemzetek közötti viszonyokkal foglalkozó községi tanácsok és bizottságok együttműködése a nemzeti tanácsokkal nem kielégítő – nyilatkozta Egeresi Sándor.[9]
A nyilatkozatból azt lehet kihámozni, hogy Vajdaságban „gyakorlatilag megszűntek” a nemzeti incidensek. 
Ez a megállapítás egyrészt nem helytálló. Még az etnikai alapú verekedésekre vonatkozóan sem. (Lásd például Németh Gábor esetét,[10] a moholi közbiztonság megromlását és az etnikai felszültség növekedését.[11]) Másrészt, az utóbbi időben is számos nemzeti kisebbségi jogsérelem történt. A legutóbbi esetek: a Tartományi Képviselőházban nem biztosítják a magyar nyelv egyenrangúságát, az Újvidéki Jogtudományi Kar nem szervezte meg a magyar nyelvű felvételizést, hogy a huzamosabb ideje nem kielégítő magyar nyelvű, első sorban középiskolai tankönyvhelyzet és az etnikai változások serkentését, stb. ne is említsem.
A nemzeti alapú jogsérelmek különböző, jobbára burkolt formában jelen vannak a társadalomban, a legtöbb  esetben azonban nehéz ezeket bizonyítani, vagy a jogsérelmet szenvedett nem vállalja az ezzel kapcsolatos (nem kellemes) eljárást. Lehet ezeket elhallgatni, csak akkor felmerül a kérdés: Kinek hazudunk?
A nyilatkozatból azt is meg lehet megállapítani, hogy vannak olyan önkormányzatok is, amelyeknek tíz év sem volt elegendő az ilyen tanács létrehozására,[12] és hogy azokban is, ahol a törvénynek formálisan eleget tettek ugyan, a tanács nem működött, többnyire csak „papíron létezett”.[13] Ilyen fontosságot tulajdonított a szerb hatalom a nemzeti viszonyok fejlesztésének és az egyenrangúság érvényesítésének!
Egeresi azzal próbálja ezt magyarázni, hogy „ezek a tanácsok most egyszerűen nem találják a helyüket”, meg, hogy „újradefiniálni” kell a tanácsok szerepét. Tíz év után? Miért nem jutott ez korábban eszükbe? Pedig az utóbbi évtizedben Egeresi (hivatásos pártpolitikusként) nem csak hogy része volt, hanem magas rangú tisztségeket töltött be a tartományi hatalomban.
Az „újradefiniálás” is szükségtelen, mivel a hatályos törvény is úgy szabta meg, hogy a tanácsok fő feladata „a nemzeti egyenjogúság érvényesítésére, védelmére és előmozdítására vonatkozó kérdések”[14] megvitatása. Ez elegendő jogi keret a nemzeti viszonyok minden kérdésének napirendre tűzésére, az érdemi tevékenységre. Most alibit keresnek az eddigi semmittevésre. Azt sem teljesítették, amit a törvény előírt, majd most megteszik, ha „újradefiniálják”?

Ezeket a következtetéseket erősítik meg a szeptember 8-án Belgrádban tartott konferencián elhangzottak is:
Zoran Pašalić (a lemondott Saša Janković helyébe lépett) szerb polgári jogvédő a tanácskozáson „ismertette a nemzetek közötti viszonyügyi tanácsokról szóló (24 oldalas – B. A.) külön jelentést”.[15] Az általa ismertetett adatok szerint „Szerbiában 72 vegyes közösség van, 53-ban alapították meg a tanácsot, viszont 2016-ban többségük egyetlen ülést sem tartott, részletezte az ombudsman, s hozzátette, hogy a tanácsok csak akkor ülnek össze, amikor valamilyen nemzetek közötti incidens történik”.[16]
– Szembe találtuk magunkat azzal a ténnyel, hogy tíz éve nincs biztosítva a törvény alkalmazása, olyan értelemben, hogy az önkormányzati egység megalakítsa a Tanácsot, és azon kötelezettség sem valósul meg, hogy a Tanácsnak véleményezésre megküldjön minden, a nemzeti egyenrangúsággal kapcsolatos határozatot – olvasható egyebek között a jelentés záradékában.[17]  
Suzana Paunović, az emberi és kisebbségi jogok irodájának megbízott igazgatója a tanácskozáson elmondta, „Szerbiában a nemzeti kisebbségi jogok megvalósításának jogszabályi kerete jó, amit a nemzetközi testületek jelentései is alátámasztanak, de egyes törvényi rendelkezéseket a gyakorlatban nem alkalmaznak. Az iroda adatai szerint mindössze 16 helyi önkormányzati egységben működött aktívan a nemzetek közötti viszonyügyi tanács”.[18] (Azt viszont már nem tartotta fontosnak, hogy ezeket az önkormányzatokat felsorolja.)
A konferencián résztvevő Nela Kuburović igazságügy-miniszter hangsúlyozta, „a nemzetek között fennálló jó viszony a tolerancia fejlődésének alapja, ami a modern társadalom egyik alapértéke. Ezért fontos, hogy helyi szinten létezzen olyan testület, mely lehetővé teszi a nemzetek közötti viszonyok kérdésének és a nemzeti kisebbségi jogok megvalósításának megvitatását, viszont ez nem kelt életre kellő mértékben, amire az ombudsman jelentése is rámutat.”[19]

A nemzeti viszonyügyi tanácsok (nem) működése azért került hirtelen előtérbe, tartományi és szerbiai szinten is, mivel „Szerbia a 23-as fejezetre vonatkozó akciótervvel felvállalta azt a kötelezettséget is, hogy ösztönzi a nemzetek közötti viszonyügyi tanácsok létrehozását és hatékony működését minden olyan közösségben, ahol vegyes nemzetiségű lakosság él”.[20] 
Téves ezért az újságírói felvetés, miszerint „kellenek-e Szerbiában nemzetek közötti viszonyügyi tanácsok?”[21] Az ilyen tanácsokra (de működőkre) igen is szükség van, mivel fontos szerepük lehet(ne) a nemzeti közösségek helyzetének, helyi kérdéseinek és problémáinak a rendezésében. Csak a politikai akarat hiányzott ehhez!.

BOZÓKI Antal
Újvidék, 2017. szeptember 21.


[1] lau: Új tartalmakkal az eredményességért. Magyar Szó, 2017. szeptember 16. 6.
[2] 2008. júliusától 2012-ig a Vajdaság AT Képviselőházának elnöke, Egeresi Sándor. http://www.vmsz.org.rs/politikus/egeresi-sandor
[3] Lásd az 1-es alatti írást.
[4] Uo.
[5] Tóth Péter: Új tartalmakkal gazdagítani a munkát. Magyar Szó, 2017. május 18. 11.
[6] Törvény a helyi önkormányzatokról. Az SZK Hivatalos Közlönye, 129/2007. és 83/2014. – másik törvény. Törvények és egyéb jogi dokumentumok magyar nyelven. http://www.mnt.org.rs/dokumentumok/hasznos-tartalom/torvenyek-es-egyeb-jogi-dokumentumok-magyar-nyelven
[7] Az általam ismert adatok szerint Vajdaság 33 községében alakult ilyen testület, de hogy milyen teljesítménnyel, arról már nem találtam adatot. A tanácsokról A magyar közösség Szerbiában c. könyvemben részletesebben írtam. Vajdasági Magyar Művelődési Intézet. Zenta 2013, 291-294. 
[8] Lásd az 1-es alatti írásban.
[9] Uo.
[10] Német Gábor: Ada községben / Moholon magyarverés, gyilkossági kísérlet, roma ámokfutás és rendőri hanyagság! https://www.facebook.com/vajdasag.valaszt/posts/1456159244429805
[11] Vígi Zsoldos Zsaklina: Félnek Moholon. Családi Kör, 2017. június 10-12.
[12] Például Óbecsén, holott az olyan önkormányzatok közé tartozik, amelyekben kötelezően létre kellet volna hozni ilyen testületet. Lásd a köztársasági ombudsman Külön jelentését. Poseban izveštaj o savetima za međunacionalne odnose [Külön jelentés a nemzetek közötti viszonyügyi tanácsokról]. Spisak JLS koje nisu osnovale savet [Az önkormányzati egységek listája, amelynek nem alakítottak Tanácsot.] 2017. július. 24.  https://www.google.hu/search?source=hp&q=Poseban+izve%C5%A1taj+o+savetima+za+me%C4%91unacionalne+odnose+&oq=Poseban+izve%C5%A1taj+o+savetima+za+me%C4%91unacionalne+odnose+&gs_l=psy-ab.12...24226.24226.0.26805.3.1.0.0.0.0.200.200.2-1.1.0....0...1.1.64.psy-ab..2.0.0.0...0.MSafndSGfto Lásd még:

[13] Tóth Elvira: Kellenek-e Szerbiában nemzetek közötti viszonyügyi tanácsok?

[14] Lásd a 6-os jegyzetben említett törvény 98. szakaszának 3. bekezdését.
[15] Szerbiában hiányoznak a nemzetek közötti viszonyügyi tanácsok. (Tanjug)
http://www.vajma.info/cikk/szerbia/25183/Szerbiaban-hianyoznak-a-nemzetek-kozotti-viszonyugyi-tanacsok.html, 2017. szeptember 8. [18:11]. Poseban izveštaj… [a 12-es jegyzetben]. Lásd még Tóth Elvira írását a 13-as jegyzetben.
[16] Lásd a 15-ös alatti írást.
[17] Külön jelentés, a 12es jegyzetben, 17.
[18] A 15-ös alatti írás.
[19] Uo.
[20] Lásd a 15-ös alatti írást. 
A Cselekvési terv erről (a 9.10. alatt) a következőt tartalmazza:
„Lehetővé kell tenni A helyi önkormányzatról szóló törvénynek valamennyi  nemzeti kisebbség tekintetében vegyes községben a nemzetek közötti viszonyokkal foglalkozó tanácsok megalakításával kapcsolatos teljes körű végrehajtását, a törvénnyel összhangban.” Cselekvési terv a nemzeti kisebbségek jogainak érvényesítésére. http://www.vajma.info/
[21] Lásd Tót Elvira írásának a címét (a 13-as jegyzetben).

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése