Oldalak

2017. október 5., csütörtök

Brnabić:

Szerbia vezető helyen áll a nemzeti kisebbségekkel folytatott munkában 

Brnabić: Szerbia vezető helyen áll a nemzeti kisebbségekkel folytatott munkában
Fotó: Tanjug
Ana Brnabić

Szerbia tiszteletben tartja a különbözőségeket és országunk folytatja jelenlegi politikáját, amelynek köszönhetően az EU felismerte: Szerbia vezető helyen áll a nemzeti kisebbségekkel folytatott munkában és jogaiknak tiszteletben tartásában, jelentette ki Ana Brnabić szerb kormányfő a nemzeti kisebbségek tanácsának mai ülésén, amelyet első alkalommal tartottak meg a választások óta.
A kormányfő hozzátette, hogy ebben a kontextusban kifejezetten fontos a folytonosság a nemzeti tanácsokkal folytatott munkában.
„A kormány elhivatott ebben”, mondta Brnabić a nemzeti kisebbségek tanácsának ülésén, és hangsúlyozta, hogy az elkövetkező időszakban elsőbbséget élvez majd Szerbiában a nemzeti kisebbségek jogainak megvalósításáról szóló akcióterv teljes körű alkalmazása.
A kormányfő elmondta, hogy hátra van még a nemzeti kisebbségek jogairól és szabadságáról, illetve a nemzeti tanácsokról szóló törvény módosítása.
„Fontos, hogy a kormány mielőbb elküldje a parlamentnek ezt a két törvényjavaslatot, és hogy tovább dolgozzunk azokon a prioritásokon, amelyeket a nemzeti tanácsok meghatároztak, ez pedig az oktatás és a tájékoztatás. Ebben a tekintetben fordítunk majd eszközöket a költségvetésből a nemzeti kisebbségek számára és a nemzeti közösségek nyelvén történő tájékoztatásra”, mondta Brnabić.
Arra a kérdésre, hogy a tanácskozáson beszéltek-e az albán nemzeti kisebbség képviselőivel arról, hogy Koszovó szerint az ország déli részén élő, szerb állampolgársággal rendelkező albán lakosok koszovói útlevelet és állampolgárságot is kaphatnának, Brnabić elmondta, hogy erről nem esett szó, és hogy csak olyasmiről beszélhetnek, ami összhangban van Szerbia Alkotmányával és törvényeivel.
„Nem beszéltünk erről, és nem is fogunk, mert nem ezek a témáink. A tanácskozás tárgyait azok az intézményes mechanizmusok képezik, amelyek összhangban vannak Szerbia Alkotmányával és törvényeivel, így az említett dologról nem tárgyalhatunk”, tette hozzá Brnabić. (Tanjug, Beta)

http://www.vajma.info/cikk/szerbia/25257/Brnabic-Szerbia-vezeto-helyen-all-a-nemzeti-kisebbsegekkel-folytatott-munkaban.html, 2017. október 4. [20:02]

A miniszterelnökkel egyeztettek a szerbiai kisebbségi önkormányzatok képviselői

 

Szerbia, kisebbségi nemzeti tanácsok országos tanácsa
Pannon RTV
 
A találkozón a 21 szerbiai kisebbségi nemzeti tanács vezetője és a kormányfő oktatási kérdésekről, a kisebbségi akciótervről, illetve a nemzeti tanácsokról is beszélt.
A kisebbségi akciótervet tavaly márciusban fogadta el a szerb kormány, a kisebbségi nemzeti tanácsok országos tanácsa pedig azóta négy jelentést vizsgált meg. A jelentéseken több mint négyszázan dolgoznak, akik negyedévente gyűjtik a szükséges adatokat – hangzott el a belgrádi találkozón, ahol Ana Brnabić miniszterelnök találkozott a nemzeti tanácsok képviselőivel. A kormányfő korábban, még államigazgatási és helyi önkormányzati miniszterként vezette az országos testületet, és elmondta, megtartotta ezt a funkcióját miniszterelnökként is, ezzel is jelezve, hogy a kormány számára kiemelkedően fontosak a nemzeti kisebbségeket érintő ügyek.
Ana Brnabić, miniszterelnök, Szerbia: „Minden akcióterv olyan dolog, amelynek idővel változnia kell, hogy kövesse az akcióterv alkalmazása során történő változásokat. Megtörténik, hogy azt látjuk, valamit nem úgy terveztünk, ahogy kellett volna, és akkor a terepen tapasztaltakkal összhangban megváltoztatjuk. Szerintem az akcióterv egy élő anyag, és annak érdekében, hogy összhangban legyen az idővel, amelyben élünk, valamint a nemzeti kisebbségek igényeivel, úgy gondolom, hogy mi mindig nyitottak voltunk arra, hogy felülvizsgáljuk, ha szükség lesz rá.”

kisebbségi nemzeti tanácsok országos tanácsa

A szerb kormány Emberi és Kisebbségi Jogi Irodájának igazgatója, Suzana Paunović elmondta, a kisebbségi akcióterv megvalósításába az utóbbi hónapokban bevonták a helyi önkormányzatokat, valamint az oktatási intézményeket is, ennek köszönhetően felgyorsulhat a megvalósítás menete. Suzana Paunović, igazgató, Emberi és Kisebbségi Jogi Iroda: „Arra számítok, hogy a következő időszakban a jelentések minősége, valamint a kisebbségi akcióterv megvalósításának dinamikája jobb és látványosabb lesz. A statisztikák szerint az utóbbi időszakban az arra a negyedévre tervezett tevékenységeknek körülbelül a 65 százaléka valósult meg.”
A tanácskozáson elhangzott, hamarosan bővítik a kisebbségi nemzeti tanácsok pénzügyi alapját, amelyből a nemzeti közösségek oktatását és tájékoztatását támogatják majd, illetve létrehoznak egy olyan költségvetési alapot is, amelynek keretét a nemzeti tanácsok fejlesztésre fordíthatnák. Hajnal Jenő, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke a nemzeti tanácsok koordinációs testületének soros elnökeként aláhúzta, a támogatás nagy részét minden évben annak a nemzeti tanácsnak utalják majd át, amelynek a legnagyobb szüksége van fejlesztésre és az infrastruktúra kiépítésére. „Ez egy szolidaritási alap lenne, a többi nemzeti tanács nyilvánvalóan ebből adódóan abban az évben kevesebb pénzből tudna gazdálkodni. Emellett nyilvánvaló, hogy a nemzeti tanácsok működése különválik. Itt a program és a tevékenység eddig mind a nemzeti tanácsok költségvetésének a keretében volt nagyon összetett és kusza elszámolási rendszerrel, most viszont bízunk abban, hogy ez a költségvetési keret Szerbia gazdasági erősödésével, a költségvetésének növekedésével olyan helyzetet teremt, ahol már tényleg komoly összegekre számíthat egy-egy nemzeti tanács.”
Szerdán ismét elhangzott, a közeljövő legfontosabb feladata a nemzeti kisebbségek jogairól, valamint a nemzeti tanácsokról szóló törvény elfogadása és módosítása lesz. A kisebbségi nemzeti tanácsok hatásköre az oktatás, a tájékoztatás, a nyelvhasználat és a kultúra területére terjed ki.
2017-10-04 [16:15] és [18:19]

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése