Oldalak

2017. október 25., szerda

Rongálás a városban




Szabadkán az elmúlt héten két rongálásos ügy borzolta a kedélyeket.

Ismét a helyén áll az Ambrozije Boza Šarčević-szobor (Fotó: Gergely Árpád)

Szerdán este Ambrozije Boza Šarčević, szabadkai irodalmár Raichle Ferenc parkban található mellszobrát rongálták meg. A művet Ivan Meštrović készítette és ajándékozta a városnak. A szobrot ismeretlen tettesek leemelték a talapzatáról, és az egyik közeli padra helyezték. Az illetékesek gyorsan reagáltak, és mára ismét a helyén áll a szobor.
Széttörték ugyanakkor a városháza előtti parkban lévő arató ember szobránál lévő kőtáblát. Az esetet követően többen a tettesek mielőbbi kézre kerítését és példás megbüntetését követelték, ám mint később kiderült, ez esetben nincs szó szándékos rongálásról. A táblát a Köztisztasági és Parkosítási Kommunális Közvállalat munkásai törték össze munkavégzés közben. A közvállalat által kiadott közleményből kiderül, hogy az esetet követően felvették a kapcsolatot a Községközi Műemlékvédelmi Intézettel a kár elhárítása érdekében, és a közeljövőben a közvállalat anyagi támogatásával felújítják a táblát. A közvállalat emellett lefolytatja a kötelező fegyelmi eljárást a baleset okozója ellen.
B.em
Magyar Szó, 2017. október 24. 11., vagy

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése