Oldalak

2017. október 6., péntek


Várady ismét a szerb érdekeket védi, ezúttal a Katalónia – Koszovó párhuzam kapcsán!


 

Emlékeztetőül: dr. Várady Tibor, a szerbek egyik kedvenc nemzetközi jogásza Szerbiát képviselte a hágai nemzetközi bíróság előtt, ahol még 1999-ben Horvátország keresetet nyújtott be az akkori Jugoszláv Szövetségi Köztársaság ellen a területén elkövetett népirtás vádjával.

Ezt követően a szerb médiának nyilatkozva Várady kiemelte, hogy indokolatlan lenne, ha a hágai törvényszék Bosznia-Hercegovina kezdeményezésére újratárgyalná Szerbia szerepét a srebrenicai népirtásban (vagyis szerinte jogi értelemben nem volt genocídium).
Legújabban pedig ismét a szerb nézeteket tartja helyesnek. A Pannon RTV honlapján olvashattuk, hogy szerinte az Európai Bizottság álláspontja, miszerint Koszovót és Katalóniát nem lehet összehasonlítani, mert Spanyolország EU-tagállam, nincs összhangban a nemzetközi joggal. Mint mondta, semmiképpen sem lehet különbséget tenni Koszovó és Katalónia között.
Még ha jogi szempontból netán igaza is lenne, az említett két tartomány függetlenségi törekvéseit közismerten különböző körülmények előzték meg.
Koszovótól ugyanis a miloševići hatalom a kilencvenes évek elején erőszakkal megvonta az autonómia minden formáját, míg Katalónia a legszélesebb területi autonómiát élvezte-élvezi.
Másrészt kicsit értelmetlen, miért kell Váradynak minden hasonlóan érzékeny kérdésben megszólalnia. Tudomásunk szerint ez esetben senki sem kérte fel, hogy jogilag képviselje Szerbia érdekeit. Mi késztethette arra, hogy ilyen lelkesen kiálljon a szerb fél mellett? Csak nem származik valamilyen haszna az ilyen magatartásból?
Akárhogyis, akadnak, akik úgy vélik, Várady talán jobban tette volna, ha szerb érdekek helyett a jogfosztott délvidéki magyarokat képviseli különböző bíróságok előtt. És úgy általában…

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése