Oldalak

2017. november 6., hétfő

Hangok a múltból:

Pásztor Bálint nem akarta a magyar területi autonómiát, Pásztor István igen 

  

 

Pásztor Bálint három és fél éve, konkrétan 2014. márciusában a B92 kereskedelmi (korábban demokrata párti, most zömében haladó) médiumnak nyilatkozva kiemelte: “Én nem vagyok területi autonómia párti, mert ez kizárná a Vajdaság területén élő magyarok 40 százalékát, politikusként pedig úgy vélem, hogy a magyarokat nem kell megosztani”, mondta ifj. Pásztor.

Mint ismeretes, a VMSZ az elmúlt évtizedekben mást sem csinált, mint megosztotta a délvidéki magyarokat. Szétverte az itteni magyarság egységes szervezetét, a történelmi VMDK-át, majd folyamatosan démonizálta, megbélyegezte a másként gondolkodó magyarokat, ha “kellett” angolosan áttaposott ellenfelein, tehetséges magyar emberek pályafutását törte ketté, emberi életeket tett tönkre.
Ha jól számoltuk, a VMSZ létezése óta minimum 23 (huszonhárom) zömében szerb párttal volt választás előtti és utáni koalícióban – különböző szinteken.
Ifjabb Pásztor ugyanakkor szembe ment édesapjának, a VMSZ elnökének célkitűzésével. “A VMSZ fontosnak tartja a Vajdaság autonómiájának kiterjesztését, és azt akarja, hogy ha megértek rá a feltételek, napirendre kerüljön a nemzeti elvű területi autonómia kérdése is” – mondta ugyanis Pásztor István 2007. májusában Magyarkanizsán. (Tehát akkor kellett neki a területi autonómia, mostmár valószínűleg ő sem tart rá igényt).
Pásztor Bálint továbbá azt is mondta: “Nem látom megoldásnak a nagy pártokba történő beolvadást, hiszen azok nem kellően tájékozottak, és nincsenek megfelelőképpen beavatva egy adott nemzeti közösség problémáiba.”
A nagy pártokba történő beolvadás tényleg nem egy jó dolog. Felmerül azonban a kérdés: ha ez így van, a VMSZ miért olvadt be abba a hatalmi pártszövetségbe, amelynek élén Šešelj komája, a Nagy-Szerbia egykori élharcosa áll?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése