Oldalak

2017. december 1., péntek

Hogyan járul hozzá a VMSZ Szerbia, illetve a Délvidék és a magyar munkaerő kiárusításához?

 

Búcsúlátogatást tett Johannes Eigner leköszönő szerbiai osztrák nagykövet egyes délvidéki intézményekben. Eigner ötéves mandátuma lejárt, ezért úgy gondolta, még egyszer elbeszélget az országával együttműködő politikusokkal, közéleti személyekkel.

Körútja során találkozott Pásztor Istvánnal, a Vajdasági Magyar Szövetség elnökével is, aki természetesen köszönetet mondott a baráti és a gazdasági kapcsolatok elmélyítéséért, valamint a tartománynak nyújtott támogatásért az elmúlt öt évben.
Hogy mi rejlik a „baráti és a gazdasági kapcsolatok” fogalma mögött? Többek között a délvidéki munkaerő kiárusítása a külföldi, jelen esetben az osztrák befektetők számára. Az arab, kínai, török vállalatok érdekeinek helyi érvényesítéséről már többször is beszámoltunk, de ezen a téren Ausztria sem képez kivételt.
Nemrégiben Nada Knežević, a Szerb Gazdasági Kamara igazgatója is megerősítette, hogy
„számos osztrák vállalat nyit Szerbiában képviseletet, mert az itteni feltételek rendkívül kedvezőek számukra”.
A „kedvező feltételek” alatt értendő egyebek között az olcsó, kihasználható és megalázható munkaerő.
Világos, hogy a VMSZ diplomáciai csatornákon (is) tevékenyen támogatja a haladó kormány saját népét elnyomó politikáját, azt, hogy a polgárokból a fent említett „feltételeknek” megfelelelő zombikat faragjon. Ennek következményeit pedig a maroknyi magyarság is kénytelen elszenvedni.

Kapcsolódó:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése