Oldalak

2017. december 21., csütörtök

LEÉPÍTIK A KULTURÁLIS AUTONÓMIÁT!



A politikai jelleg megvonása és állami ellenőrzés

December 18-án Belgrádban befejeződött a nemzeti kisebbségi tanácsokról szóló törvény módosítására készül javaslatokkal kapcsolatos „záró kerekasztal vita”.

A belgrádi ülés részvevői

A „törvénymódosítás munkatervezetéről” Vajdaságban – ahol a nemzeti kisebbségek túlnyomó többsége él – mindössze két „nyilvános konzultatív vitát” tartottak. Az elsőt november 29-én, Újvidéken,[1] a második, előre be nem tervezettet pedig december 15-én Szabadkán.  
A szabadkai összejövetelről, amelyet (nem a Magyar Nemzeti Tanács – MNT, hanem) az Államigazgatási és Helyi Önkormányzati Minisztérium szervezett, a Magyar Szó – a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) által befolyásolt napilap – a Változtatni a kulturális autonómiáért címmel írt.[2] A lap egyébként először szólat meg ebben a témában. Talán ezért, mivel a szabadkai „konzultációt” már végkép nem lehetett elhallgatni.
Nyilas Mihály (VMSZ), tartományi oktatási, jogalkotási, közigazgatási és nemzeti kisebbségi – nemzeti közösségi titkár szerint „ez a szöveg hiányos és kifejezetten rossz részei is vannak, ami a kulturális autonómiát illeti”.[3]
Csonka Áron, a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közösségének (VMDK) elnöke elmondta: „Ezzel a munkatervezettel végérvényesen bedőlt a fényes kirakat, amit kulturális autonómiának hívnak. Ezzel a változattal beismerik, hogy a nemzeti tanácsokat civil szervezetként kezelik, amelynek bizonyos különleges felhatalmazásai vannak.”[4]
A tanácskozáson jelen volt Hajnal Jenő, az MNT elnöke is, de csak – másokkal egyetemben – „köszöntötte az egybegyűlteket”.[5] Más szóval, ez alkalommal sem foglalt állást a nemzeti tanácsi törvény módosítási javaslatairól, holott Nyilas Mihállyal együtt tagja annak a munkacsoportnak, amelyik kidolgozta ezeket, a nemzeti kisebbségi tanácsokat hátrányosan érintő javaslatokat. Nem mellékes az sem, hogy az MNT elnöke a Nemzeti Tanácsok Koordinációs Testületének is az elnöke,[6] vagyis az összes (21) szerbiai nemzeti tanácsot kellene, hogy képviselje!
A Magyar Mozgalom (MM) már korábban közleményébe foglalta, hogy a törvény módosításának munkaváltozata „megalázó és elfogadhatatlan”.[7]
A tartományi tikár Szabadkán elmondta, hogy „a VMSZ és az MNT is kidolgozott bizonyos módosításokat, viszont ezeknek csak egy része került be a mostani szövegbe”.[8] Azt viszont már nem említette, hogy ezek a javaslatok mire vonatkoztak és miért nem tartották szükségesnek ismertetni azokat a nyilvánossággal?  Vagyis, sem a pártnak, sem az MNT-nek nincsen világos elképzelése a nemzeti kisebbségi autonómiáról!

Nem a Magyar Szóból, hanem a Vajdasági RTV (szerb nyelvű) tudósításából tudjuk meg, a kisebbségek politikai képviselői úgy értékelték, hogy „a nemzeti tanácsokról szóló törvény javasolt módosításai csökkentik a jogaikat, a tanácsokat pedig tanácsadó testület szintjére csökkentik. A szöveg szerzői viszont azt várják el, hogy „az új törvény tiszteletben tartja az Alkotmányt és biztosítja a nagyobb átláthatóságot, valamint a tanácsok depolitizálását”[9] (politikai jellegének megvonását).
„A nemzeti kisebbségi önkormányzatok és politikai szervezetek képviselői negatívan értékelték a nemzeti tanácsokról szóló törvény módosításáról szóló munkadokumentum rendelkezéseit. Úgy vélik, hogy a szöveg, amennyiben ebben a formában fogadják el, (meg)sérti a kisebbségek szerzett jogait és követelik, hogy ezt hárítsák el” – közölte a VRTV.[10] 
– Az a kívánságunk, hogy a nemzeti tanács hiteles képviselő legyen, hogy a határozatokat teljes egyetértéssel hozzák meg, és ne valamilyen politikai képviseleti testület legyen, ahogyan ez a gyakorlatban eddig volt” – hangoztatta Ivan Bošnjak, az illetékes minisztérium államtitkára.[11]

Hajnal Jenő, a december 18-án Belgrádban megtartott „záró kerekasztal vitáról” nyilatkozva „a szerzett jogok megőrzését és vádelmét emelte ki a nemzeti tanácsokról szóló törvény módosításának legfontosabb irányvonalaként, illetve azt, hogy a nemzeti tanácsok eddigi ingerenciái meg is maradnak”.[12]
Az írásból azonban nem tudjuk meg, hogy Hajnal Jenő ezt a vitában is elmondta-e, vagy csak a magyar sajtónak.
Az idézett írás alcímével kettős gond is van. Az MNT elnöke szerint „állami feladat és kötelezettség kell, hogy legyen az oktatás, a kultúra és a tájékoztatás működtetése”. Az oktatás, a kultúra és a tájékoztatás működtetése ugyanis – a nemzetközi és belső jogból eredően, függetlenül attól is, hogy van-e vagy nincs nemzeti tanács – az állam alapvető kötelezettsége a nemzeti kisebbségek iránt. Ide tartozik még az anyanyelv használati jog biztosítása is a gyakorlatban, amit az elnök elfelejtett megemlíteni.
– Hajnal Jenő elmondta, az új törvényben fontos, hogy egyrészt a szerzett jogok ne csorbuljanak, ugyanakkor az Alkotmánybíróság által megcsorbított törvénybe visszakerüljenek mindazok az értékek (jogok? – B. A.), amelyek jelentősek a kisebbségek számára. Kiemelte, az alkotmány (talán az Alkotmánybíróság által – B. A.) kezdeményezett (inkább: megszabott – B. A.) módosítások valamilyen formában megtalálhatók a nemzeti tanácsokról szóló törvénymódosítás munkatervezetében, de azokat a szerzett jogokat kell megerősíteni, amelyeket az alkotmány szavatol – olvasható Hajnal Jenő nyilatkozatában.[13]
Ezzel a zavaros fogalmazással gond van olyan értelemben is, hogy azok a rendelkezések, amelyekről a szerb Alkotmánybíróság (az IUz-882/2010. számú 2014. évi január 16. határozatával),[14] kimondta, hogy „nincsenek összhangban az alkotmánnyal”, azok bizony (sajnos) nem fognak visszakerülni a törvénybe. Ha viszont ez mégis megtörténne, ismét akad majd valaki, aki a törvényt a taláros testület elé terjeszti normakontrollra. És akkor kezdődik minden elölről? 
Ez is arra utal, hogy az MNT elnöke nincsen teljesen tisztában a módosítások jellegével és céljával. Másrészt, Hajnal is elismerte, hogy „a törvénymódosítás munkaváltozata olyan döntéseket is tartalmaz, amelyek elsősorban egy szűk látókörű minisztériumi, hivatalnoki gondolkodást tükröznek, a kisebbségvédelmi érdekek és szándék helyet”. Az testület elnökének azonban ezt hivatalosan is közölnie kellene/kellett volna az illetékesekkel. Annál is inkább, mivel a dokumentumot kidolgozó munkacsoport tagja a kezdetektől fogva.

Az eddigi vitából jól látszik, hogy a Minisztérium a nemzeti tanácsok depolitizálására és a tanácsok feletti teljes állami ellenőrzés megvalósítására törekszik. Erre abból lehet következtetni, hogy – egyrészt – a nemzeti tanácsoknak a továbbiakban többnyire véleményező, javaslattevő és adminisztráló jogkört szabnak meg, ami kizár minden a nemzeti kisebbségi jogokkal kapcsolatos politikai fellépést. Ivan Bošnjak államtitkár szavai („a nemzeti tanácsokban működő személyek nem vállalhatnak politikai funkciót a kisebbségi pártokban”)[15] is ezt igazolják.
A jelenlegi radikálisból lett haladó és milošević-párti hatalom nem kisebbségbarát. Nem célja, hogy erősítse a nemzeti kisebbségi önkormányzatot, a koszovói szerbek számára viszont követeli. Ezzel van a koalícióban a VMSZ!
A következő két hónapban (ennyi időben szabták meg törvénymódosítás kidolgozását) eldőlhet a nemzeti kisebbségi kulturális autonómia sorsa. Ez döntő lehet a VMSZ és a Szerb Haladó Párt (SNS) további koalíciója, valamint a VMSZ és az MNT tisztségviselőinek a további politikai sorsát illetően is. Az autonómia ügyében vélhetően Magyarország sem marad érdektelen.  
BOZÓKI Antal
Újvidék, 2017. december 21.


[1] Bővebben lásd au El kell utasítani című, 2017. december 14-i írásom: http://delhir.info/2017/12/14/el-kell-utasitani-nemzeti-kisebbsegek-nemzeti-tanacsairol-szolo-torveny-javasolt/, 2017. december 14.; https://naplo.org/index.php?p=hir&modul=minaplo&hir=10666, 2017. december 14. és JOGI-INFO, 2017. december 14.  
[2] B.em: Változtatni a kulturális autonómiáért. https://www.magyarszo.rs/hu/3553/kozelet/175913/V%C3%A1ltoztatni-a-kultur%C3%A1lis-auton%C3%B3mi%C3%A1%C3%A9rt.htm, 2017. december 15. [17:48] >> 2017. december 15. [20:37]
[3] Uo.
[4] Uo.
[5] Uo.
[6] mh: A szerzett kisebbségi jogok ne csorbuljanak. Magyar Szó, 2017. december 19 1., vagy https://www.magyarszo.rs/hu/3555/kozelet_politika/176078/A-szerzett-kisebbs%C3%A9gi-jogok-ne-csorbuljanak!.htm, 2017. december 19. [08:24]
[7] Megalázó és elfogadhatatlan. http://www.magyarmozgalom.rs/hu/hirfolyam/megalazo-es-elfogadhatatlan, 2017. december 8.
[8] Lásd a 2-es alatti írást.
[10] Uo.
[11] Uo.
[12] mh: A szerzett kisebbségi jogok ne csorbuljanak. Magyar Szó, 2017. december 19. 1. 
[13] Uo.
[14] Az SZK Hivatalos Közlönye, 20/14. szám, 2014. február 21., 36-64.
[15] Lásd a 12-es alatti írást.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése