Oldalak

2018. január 17., szerda

Bunford szerint „sokan divatból mennek el” a Délvidékről

 

Bunford Tivadar, a VMSZ szabadkai Városi Szervezetének elnöke a szabadkai városvezetés első számú feladatának a munkahelyteremtést nevezte. „A cél az, hogy a fiatalok itthon maradjanak” – nyilatkozta a vajdasági RTV Napjaink című műsorában.

„Tudjuk azt, hogy immár több mint 5000-en dolgoznak a kisbajmoki ipari zónában, de számos hazai befektető is gyárakat, üzemeket épített a város területén. Nagy a munkavállalók iránti kereslet a városban.
Természetesen ezzel még nincs megállítva az elvándorlás, hiszen ez most, azt kell mondjam, talán divattá is vált: ha elment a barátom, elmegyek én is szerencsét próbálni. (…)
A mi feladatunk az, hogy olyan körülményeket teremtsünk a városban, hogy akik vissza szándékoznak jönni, azoknak legyen hova visszajönni” – mondta Bunford.
Elfelejtett azonban említést tenni azokról a – sok esetben – embertelen, megalázó körülményekről és alacsony éhbérekről, amelyek az általa példaként felhozott (és más) gyárakat, üzemeket jellemzi.
Emellett az sem valószínű, hogy a negyvenes éveiket taposó családos emberek, vagy akár a fiatalok csak úgy „divatból” hagyják el otthonukat. Magyarázatként jól hangzik, mélyebb elemzést azonban a VMSZ-től nem várhatunk…

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése