Oldalak

2018. február 15., csütörtök

Másodszor is megalázták a verbászi áldozatok emlékkeresztjét

Ismeretlen tettesek ledöntötték és összetörték az 1944-es 45-ös magyar és német áldozatok emlékére felállított keresztet azoknál a verbászi tömegsíroknál, amelyek több mint 200 ártatlanul lemészárolt ember földi maradványait rejtik. Hogy pontosan mikor történt a rongálás, nem lehet tudni, mivel a temetőbe, ahol a tömegsírok is vannak, már nem temetnek. A verbászi gyökerekkel rendelkező Cseresnyésné Kiss Magdolnát, a Keskenyúton Délvidéki Tragédiánk 1944-45 Alapítvány kuratóriumi elnökét, aki annak idején kezdeményezte a verbászi tömegsírok megjelölését, telefonon értük utol. Ő tegnap járt a helyszínen.

A földből kitört és eltört verbászi emlékkereszt
 Fotó: Cseresnyésné Kiss Magdolna

A verbászi temetőben található két tömegsírnál 2013-ban állítottuk fel a keresztet az 1944-es 45-ös délvidéki áldozatok emlékére. Ezt döntötték most ki. Ez egy vandál rongálásnak minősíthető tett. A temetőben, mely egy szent hely, az emberi ürüléktől alig lehetett lépni. E mellett néhány síroszlopot megrongáltak. A helybéliek jelentették az esetet a rendőrségen. Gondolom, meg fognak történni a megfelelő intézkedések. Mi, ott a helyszínen már a jövőben kívántunk gondolkodni. Egy méltó emlékhelyet szeretnénk létrehozni, és lehetetlenné kellene tenni, hogy a temetőben tombolók be tudjanak jutni a területre. A helybeliek megmozdultak, cselekedni kívánnak az ügyben. Van még feladatunk a verbászi temetőben, ahol egy első világháborús emlékkereszt is található. Annak a környékét is rendbe kívánjuk hozni.
Ez egy, ma már nem használt temető…
Igen. Ez a hetvenes évek óta egy elhagyatott temető, amely a katolikus, a református és az evangélikus egyház tulajdonában van. Az a rész, ahol a kereszt állt és ahol a tömegsírok vannak, a katolikus egyház tulajdonában van. Vannak kisajátítási tervek. A kórházhoz közel eső temető helyén korábban egy rehabilitációs parkot kívántak létrehozni. Úgy gondolom, maximálisan időben vagyunk, hogy ez a rész, ahol a tömegsírok vannak, méltó emlékhellyé váljon. Ez nem kis munka lesz. Ahogy valaki ott a helyszínen találóan fogalmazott, „szent őrültként” itt rendet tartani nem lehet.
Most mi következik? Helyreállítják a vas alapjából kitört és a két fa találkozásánál eltört, keményfából készült keresztet, vagy új kerül a helyére?
A plébános úrral és a helyiekkel folytatott megbeszélésen abban maradtunk, hogy ezt a keresztet most, ahogy lehet, helyreállítva visszatesszük. Mivel a 200-300 ártatlan verbászi áldozat többségének a nevét ismerjük, kőbe vésve méltóképpen kívánjuk megőrizni emléküket. Erre már számos példa van a vidéken. Én azt gondolom, hogy most, 2018-ban, amikor Szerbia az EU-s csatlakozás felé kacsingat, lesz erő ahhoz, hogy az emlékhelyet megóvjuk, és ne történjenek hasonló atrocitások.
Ternovácz István

https://www.vajma.info/cikk/vajdasag/22171/Masodszor-is-megalaztak-a-verbaszi-aldozatok-emlekkeresztjet.html,

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése