Oldalak

2018. február 9., péntek

Palics:

Tito villája visszakerül William Konen örököseihez


Több mint hét évtizeddel az elkobzás után visszaadják William Konen örököseinek a Palicson álló, úgynevezett Tito-villát. Az egykori mutatós épületet másfél évtizede nem használja senki, elhagyatottan várja új tulajdonosait.


Fotó: park-palic.rs

William Konen, zsidó származású, gazdag német iparos néhány gyárat és lakást birtokolt Szabadkán, háza volt Újvidéken és Belgrádban, s két villája Palicson. A legismertebb ingatlanját 1900-ban építette fel a palicsi erdőben, s ott született ifj. William Konen, aki megörökölte a villát.
A kommunista hatalom 1946-ban lefoglalta William Konen minden vagyonát, a megszállóval való állítólagos együttműködése miatt, holott antifasiszta volt és segített a Népfelszabadító Mozgalomnak.
A Konen család palicsi villáját Josip Broz Tito egykori jugoszláv elnök után nevezték el, habár csak egyszer járt ott. A helyi önkormányzat a villát ismert személyek elszállásolására is használta. Dobrica Čosić például, két regényét is ott írta meg, mondja Dragutin Miljković, a Palicsi fürdő (Banja Palić) című könyv szerzője.
William Konent a második világháború után halálra ítélték, viszont nem hajtották végre az ítéletet, hanem a kolubarai bányákban raboskodott, majd 1961-ben kapott útlevelet.
Ifj. William Konent 2013-ban rehabilitálták, ami alapot adott örököseinek arra, hogy az államtól visszakérjék az elkobzott vagyont, így a palicsi villát is.
„Amint megkapjuk a jogerős végzést, amelyből látszik, kik a törvényes örökösök, továbbítjuk a Vagyon-visszaszármaztatási Ügynökségnek, amely folytatja az eljárást” – mondta Grgo Tikvicki, a megboldogult Vera Konen örökösének ügyvédje.
A vagyon-visszaszármaztatási eljárás 2014-ben kezdődött, s nagy eséllyel az idén be is fejeződik. Strahinja Sekulić, az ügynökség igazgatója azt mondja, amit megállapítják az öröklési járandóságot, meghozzák a vagyon-visszaszármaztatásról szóló határozatot. (RTS)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése