Oldalak

2018. február 5., hétfő

Újabb négy moldovai település „egyesült” Romániával




Szimbolikus egyesülési nyilatkozatot írt alá a moldovai Ialoveni járásban található Ulmu, Bardar, Ruseştii Noi, valamint a  Ştefan Vodă járásban fekvő Feşteliţa település is az anyaországgal, vagyis Romániával.
Mint arról korábban már beszámoltunk, a sort egy Parcova  nevű község nyitotta meg, és úgy látszik a példa ragadós volt. Az eddig összesen hat település vezetése által aláírt nyilatkozatnak ugyan nincs gyakorlati jelentősége, de jól mutatja mit enged meg magának a határon túli románság, az anyaország biztos támogatását tudva a háta mögött. Érdemes ezt a hozzáállást összevetni a Trianonban elszakított magyar nemzetrészek vérszegény autonómiatörekvéseivel.

Az „egyesülési nyilatkozat”

A mostani nyilatkozatnak egyébként a sok emelkedett, vagy inkább fellengzős szövegrész mellett van egy érdekes mondata is, ami így hangzik:  „Ha ez az Egyesülési Nyilatkozat most jelképes is ugyan, adja az Isten, hogy első és döntő lépése legyen a valós egyesülésnek, amikor a Prut nem lesz határ többé, és a Dnyeszter és a Tisza között élő emberek együtt fognak dolgozni Európa más civilizált népei javára és megelégedésére.”
[adevarul.ro, b1.ro nyomán]

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése