Oldalak

2018. február 27., kedd

Uniós kisebbségvédelem


Emberi- és nemzeti kisebbségjogi napló (101.)

 


Február 7.
Uniós határozat a nemzeti kisebbségek védelméről
Az uniós tagállamokban élő kisebbségek védelméről és megkülönböztetésének tilalmáról szóló határozatot fogadott el nagy többséggel az Európai Parlament (EP) Strasbourgban.[1]
Tizenhárom év szünet után ez az első jelentős, a nemzeti kisebbségekkel foglalkozó dokumentum, amelyet az EP elfogadott. A magyar nemzetpolitika sikerének is számít, hogy az állásfoglalás kezdeményezője és koordinátora Csáky Pál, a felvidéki Magyar Közösség Pártjának (MKP) EP-képviselője.[2]
A határozat kimondja: „A kisebbségek jogainak biztosítása a koppenhágai kritériumok értelmében a tagjelölt országok számára is alapvető követelmény”. Kiemeli, hogy „a nemzeti kisebbségek jogai és e jogok védelme a jogállamiság szerves részét képezik”.
Az EP az állásfoglalásban „sajnálatát fejezi ki amiatt, hogy a kisebbségekhez tartozó személyek még mindig akadályokkal szembesülnek alapvető jogaik tiszteletben tartásának biztosítása során, valamint gyűlöletbeszéd és gyűlölet-bűncselekmények áldozataivá válnak. Úgy véli, hogy a tagállamoknak következetesen biztosítaniuk kell a kisebbségi jogokat, és rendszeres időközönként értékelniük kell ezen jogok tiszteletben tartását.” A határozat kimondja azt is, hogy „az őshonos, nemzeti és nyelvi kisebbségek megkülönböztetése elleni küzdelem: nemzeti és uniós felelősség”. 
Csáky Pál, a Pozsonyban február 12-én tartott sajtótájékoztatón hangsúlyozta: „Nagyon fontos, hogy a dokumentum túlnyomó részében az őshonos kisebbségek jogvédelméről szól, valamint az is, hogy a dokumentumban lefektetett elveket olyan országokban is be kell tartani, amelyek még csak csatlakozni készülnek az EU-hoz, mint például Ukrajna, vagy akár Szerbia”.[3]

A határozat kezdeményezője Csáky Pál, az MKP EP-képviselője (Fotó: felvidek.ma)

Az állásfoglalás által, tehát, Szerbiára nézve is új helyzet állt elő. Most, hogy „felvetődött a kisebbségi akcióterv módosításának a lehetősége”,[4] az EP határozatából eredő feladatokat is e tervbe kellene foglalni.
Az EP határozat ugyanis a koppenhágai kritériumokra épül és az acquis communautaire, vagyis a közösségi (jogi) vívmányok szerves részévé vált. Ez azt is jelenti, hogy az új belépőknek vállalniuk kell, hogy a csatlakozás pillanatától, vagy hosszabb-rövidebb átmeneti idő után, átveszik és alkalmazzák ezeket. 
Fontos lenne, ha a Magyar Nemzeti Tanács (MNT) vezetősége a szakszolgálatával programot készíttetne a határozatból eredő nemzeti kisebbségi jogok gyakorlati alkalmazására és elfogadásra a testület elé terjesztené azt. A probléma viszont az, hogy a testület vezetősége ilyen irányban nem fogékony, és – sajnos – úgy tűnik, se akaratuk se kapacitásuk erre nincsen. 


Február 7.
Megfelelő képviseletet a nemzeti kisebbségeknek!
A szerbiai nemzeti tanácsok koordinációs testületének ülésén, amelyet Hajnal Jenő, az MNT elnöke vezetett, napirenden voltak, egyebek között, azok a tevékenységek „amelyeket a nemzeti kisebbségek hatékony részvételére irányítanak a közigazgatási szervekben és a közszolgálatokban. Pontosabban Az Etnikaiság Kutatási Központ [Centar za istraživanje etniciteta][5] „A nemzeti kisebbségek hatékony részvétele  a közigazgatási szervekben és a közszolgálatokban” című projektumának megvalósításával kapcsolatos tevékenységeket határozták meg.[6]
– A projektum célja, hogy – a helyzet reális áttekintése után – Szerbia kormányának ajánlásokat és konkrét javaslatokat tegyenek, záros határidőkkel, a nemzeti kisebbségek megfelelő biztosítása érdekében a hatalmi szervekben és a közszolgálatokban, a nemzeti kisebbségeknek a lakosságban való részvételével arányosan – olvasható az ülésről szóló tudósításban.[7]

Ülésezik a nemzeti tanácsok koordinációs testülete

Mire lehet következtetni, mit lehet megállapítani ennek az írásnak az alapján?
Először azt, hogy a hatalmi szervek még azt sem tudják (vagy nem akarják tudni), milyen a nemzeti kisebbségek részvétele/aránya a közigazgatásban és közszolgálatokban. Aztán felvetődik a kérdés, hogy miért kell (ki tudja mekkora összeget) fizetni egy ilyen kutatásért, amikor a hatalmi szervekben tisztában vannak a foglalkoztatottak nemzeti összetételével? És, harmadszor, mikorra fejeződik be a projektum, készülnek el az „ajánlásokkal és konkrét javaslatokkal”.
Emlékeztetőül: A szerb (Koštunica) kormány még 2006. május 11-én Záradékot fogadott el azokról az intézkedésekről, amelynek az volt a célja, hogy, hogy növeljék a nemzeti kisebbségek számát az államigazgatási szervekben.[8]
A Tartományi Ombudsman több jelentésében megtalálhatók a „részarányos foglalkoztatásra” vonatkozó adatok is adatok: Vajdaságban a magyar nemzetiségűek a lakosság 13%-át teszik ki, viszont a tartományi szervekben csak alig több mint 6% dolgozik (74 személy, 2013-ban és 2014-ben 77-en). Hasonló helyzetben vannak az itteni szlovákok is (2,6% az arányuk a lakosságban, a foglalkoztatottak között viszont 1,33%), valamint a horvátok és a románok is. Közben a szerbek száma 774-ről (2013) 806-ra (2015) növekedett.[9]
Az utóbbi évtizedben több olyan törvényt is elfogadtak, amelyek „lehetővé teszik, hogy munkahely-létesítés esetén két azonos képzettségű jelentkezőből a nemzeti kisebbséghez tartozó személyt részesítsék előnyben”.[10] A helyzet azonban nem hogy javult volna, hanem tovább rosszabbodott. Most majd ez a projektum javít ezen, vagy csak tovább halasztja ennek a problémának a megoldást? Esetleg az intézménynek pénzre van szüksége? Nem kutatásra van már szükség, hanem a jogszabályok alkalmazására!
Mindennel foglalkoznak, csak azzal nem, amivel és ahogyan kellene!

BOZÓKI Antal
Újvidék, 2018. február 27.


[1] Az Európai Parlament 2018. február 7-i állásfoglalása az uniós tagállamokban élő kisebbségek védelméről és megkülönböztetésmentességéről (2017/2937(RSP)). http://www.europarl.europa.eu/sides/getDoc.do?pubRef=-%2f%2fEP%2f%2fTEXT%2bTA%2bP8-TA-2018-0032%2b0%2bDOC%2bXML%2bV0%2f%2fHU&language=HU
[2] (MTI/Felvidek.ma) Mérföldkő a kisebbségvédelem terén. Magyar Szó, 2018. február 12. 1. és 4. 
[3] Uo.
[4] „Felvetődött a kisebbségi akcióterv módosításának a lehetősége”. https://pannonrtv.com/rovatok/politika/felvetodott-kisebbsegi-akcioterv-modositasanak-lehetosege, 2018. február 14. [19:01]
[5] Belgrád. Petra Jovovića 8. http://www.ercbgd.org.rs/sr/naslovna.html
[6] MN: Adekvatna zastupljenost nacionalnih manjina u javnom sektoru prioritet [Elsőbbség a nemzeti kisebbségek megfelelő képviselete a közszférában] Danas. Minoriti News, 2018. február 20. III. Lásd még: Održna sjednica Koordinacije nacionalnih vijeća [Megtartották a nemzeti tanácsok koordinációs testületének ülését]. http://www.bnv.org.rs/odrzna-sjednica-koordinacije-nacionalnih-vijeca/#more-17146
[7] Uo.
[8] Zaključak a merama za povećanje učešća pripadnika nacionalnih manjina u organimja državne uprave. Glasnik [Közlöny] 2006/40. szám 6-7.
[9] Izveštaj Pokrajinskog zaštitnika građana – ombudsmana za  2015. godinu [A Tartományi Polgári Jogvédő – Ombudsman 2015. évi jelentése]  33.  A jelentés a http://www.ombudsmanapv.org/riv/index.php/dokumenti/godisnji-izvestaj/1768-godisnji-izvestaj-2015.html oldalon tekinthető meg. Lásd még a Részarányos foglalkoztatás c., 2016. június 24-i írásom: http://naplo.org/index.php?p=hir&modul=minaplo&hir=7951, 2016. június 24. és http://delhir.info/cimlap/friss-hireink/55518-reszaranyos-foglalkoztatas-alulkepviselt-nemzeti-kisebbsegek, 2016. június 25. [22:31]
[10] A részarányos foglalkoztatás fonákja. https://naplo.org/index.php?p=hir&modul=minaplo&hir=7289
Lásd még P.E.: Előrelépés a részarányos foglalkoztatás témájában. Magyar Szó https://www.magyarszo.rs/hu/2924/kozelet/137815/, 2015. december 19. [13:21] >> 2015. december 19. [19:18]

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése