Oldalak

2018. február 8., csütörtök

VMSZ-es közlemény:

 

A sikeres VMSZ-es községvezetés bizonyítéka az ellenzék legyőzése

 Mint ahogyan arról a DélHír is beszámolt, VMSZ-es politikusok sora keveredett újabb pénzügyi visszaélés gyanújába, szinte minden olyan községben, ahol ők irányítanak.

Az Állami Számvevőszék zentai, magyarkanizsai, topolyai vizsgálatai és megállapításai nyomán megjelent hírek nyomán a VMSZ-közlemény írójában érezhetően elszakadt valami. Hiszen pukkadozó és sértődöttségben bőven megmártogatott közleményük akár egy komolyabb óvodai hisztivel is felér.
A VMSZ közleményében azzal védekezik, hogy mások is gyanús ügyekbe keveredtek, nem csak az ő politikusaik, azokat is tessék már bántani.  Mint írják egyébként, három sikeres  VMSZ-es községről van szó.
Hogy miben sikeres a VMSZ-es vezetésű Topolya, Zenta és Magyarkanizsa? Gondolhatnánk, hogy gazdasági fejlődésben, oktatási és egészségügyi vagy infrastrukturális előrehaladásban. Esetleg a magyarság elvándorlásának megfékezését hozza fel érvként Pásztor István sikerpártja. De nem. A VMSZ egészen másban látja a siker igazi arcát.
„A sikeresség fokmérője ebben az esetben a politikai ellenérdekeltségű formációk alulmaradása és veresége a 2016-os választásokon, a 2017-es köztársasági elnökválasztáson és a helyi közösségi választásokon.”
Csúfos kudarcukért sajtóbosszút hirdettek – csúsztatásokkal, féligazságokkal és az Állami Számvevőszék jelentéséből kiragadott mondatokkal.
Azt azonban nem említi, hogy a kiragadott mondatok tényszerű megállapításokat és számokat tartalmaztak, amelyek visszaélés gyanújára adnak okot, a teljes szöveget elolvasva is, nem csak annak részleteiben.
A nagy testvér mindent lát 
A VMSZ névtelenül kiadott közleménye megpróbálkozik némi szerecsen mosdatással is, és a mundér becsületét védve kiáll saját politikusai mellett, akik az ÁSZ jelentés szerint zsíros kis prémiumokat markoltak fel, vagy (f)osztogattak.
Majd arra is kitérnek, hogy a VMSZ-ben nincs mutyi anélkül, hogy Pásztor István arról ne tudna.
Mint írják: „A Vajdasági Magyar Szövetség elnöke naprakész információkkal rendelkezik a párt által vezető pozíciókban lévő munkatársainak tevékenységéről. Ezt természetesen nem várja el sem a Magločistač sem a Szabad Magyar Szó újságíróitól”.

Követelik emellett, hogy ne csak őket, hanem más, ragadós kezű községi vezetőket is tessék már vegzálni, mert ez így nem fair.
„Azt azonban elvárjuk a vajdasági médiától, hogy a megnyitott kérdéseket – lehetőleg ne csak a zentai és magyarkanizsai önkormányzat és a topolyai Komgrad esetében – a lehető legpontosabban, pénzügyi adatokkal és az érintettek megkérdezésével, az újságírás és nem az irányított cikkgyártás szabályai szerint járják körül és a valós tényeket, adatokat, pénzügyi számokat jelentessék meg.” 
A Vajdasági Magyar Szövetség közleményének teljes szövege IDE KATTINTVA érthető el.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése