Oldalak

2018. március 7., szerda

Minority SafePack Initiative


Meglesz-e a kvóta?

A Magyar Nemzeti Tanács, február 26-án, a 31. rendes ülésén, állást foglalt a Nemzeti Kisebbségvédelmi  Kezdeményezés (Minority SafePack Intiative – MSPI) támogatása mellett.[1]
Hajnal Jenő (Magyar Összefogás), a testület elnöke, az ülésen „arra biztatott miden vajdasági magyart, aki rendelkezik Magyarország, vagy egyéb uniós állam állampolgárságával, támogassa aláírásával a javaslatot”.[2]

Hajnal Jenő, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke a szószéknél 
(Basity Gréta felvétele)

Európa 47 államában hozzávetőleg 340 történelmi kisebbség él, lélekszámuk meghaladja a 100 milliót. Minden hetedik európai polgár valamely történelmi kisebbség vagy etnikum tagja.[3] 
A kezdeményezés „páratlan alkalom” az őshonos kisebbségeknek, hogy felhívják magukra a figyelmet, és változást érjenek el az uniós szintű kisebbségvédelemben, amely „ebben a pillanatban nulla szintű” – mondta Vince Loránt, az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának (FUEN) elnöke Berlinben.[4]
Az Európai Uniónak (EU) azonban csak akkor kell foglalkoznia a kezdeményezéssel, ha 2018. április 3-ig sikerül legkevesebb egymillió aláírást összegyűjteni, az EU legalább 7 tagállamában.[5]
Az aláírásgyűjtést egy hosszas jogi procedúra után a következő 9 javaslat mellett engedélyezte az Európai Bizottság az aláírásgyűjtést:

  1. Egy új EU-s ajánlás megfogalmazása a kulturális és nyelvi sokféleség védelméért és előmozdításáért az EU-ban
  2. Az EU-s támogatási programok módosítása úgy, hogy azok a kis régiókban élő és kisebbségi nyelvet beszélő közösségek számára is elérhetőek legyenek
  3. Nyelvi Sokféleségi Központ létrehozása
  4. A regionális alapok megtervezésekor vegyék figyelembe a nemzeti kisebbségek helyzetét, illetve a kulturális és nyelvi sokféleség szerepét
  5. A Horizont 2020 program terjedjen ki a nemzeti kisebbségek és a kulturális és nyelvi sokféleség vizsgálatára
  6. Egységes európai szerzői jog létrehozása
  7. Az állampolgársághoz kapcsolódó jogok kiterjesztése az olyan állam nélküli személyekre és családtagjaikra, akik egész életüket a születésük helyének megfelelő országban élték le
  8. Az audiovizuális médiaszolgáltatásról szóló EU-s irányelv módosítása úgy, hogy a nemzeti kisebbségek által lakott régiókban biztosítsa a más tagállamból sugárzott tartalmak szabad vételét
  9. A kisebbségi közösségeket és kultúrájukat támogató tevékenységek tömbösített felmentése az Európai Bizottság felé történő ama értesítési kötelezettség alól, ami a regionális vagy tagállami segély és a segélyekre vonatkozó tagállami szabályzat összeférhetőségéről szól[6]
– A kezdeményezés sikeréhez nem elég az 1 millió aláírás összegyűjtése. Ahhoz, hogy az MSPI-t iktatni lehessen, 7 tagállamban el kell érni az Európai Bizottság által országonként megállapított kvótát. Ez a szám az adott ország lakosságához mérten változik.
A polgári kezdeményezés honlapján egyelőre két országban – Románia és Magyarország – gyűlt ki és lett bőségesen túlteljesítve – az EB által meghatározott kvóta.
A harmadik ország, ahol biztosan elérték a minimális aláírás számot Szlovákia, ahol a Magyar Közösség Pártja vette kézbe a kampányt, és jelentett január végén 50 ezer aláírást. Ezeket a számokat összeadva az derül ki, hogy a három országban eddig kb. félmillióan írták alá a Minority SafePack kezdeményezést.
De mindez nem elég, hiszen egyrészt hiányzik 350 ezer aláírás, másfelől pedig még legalább 4 országban kellene túllépni a minimális kvótaküszöböt. Spanyolország, Lettország, Dánia és Ausztria az a négy ország ahol jobb a helyzet – magyarázta Vincze Loránt.[7]

Most 650 ezernél tartanak

Az MNT eléggé megkésve – több mint nyolc hónap után – csatlakozott az aláírásgyűjtéshez (amit a FUEN tavaly májusban Kolozsváron tartott kongresszusán indítottak el).[8] Erre is csak az után került sor, hogy „Orbán Viktor magyar kormányfő (február 12-én – B. A.) a Facebookon közzétette azt a videót, amelyben aláírja az MSPI-t, és arra buzdít mindenkit, hogy kövesse a példáját”.[9] Mégis: „Jobb későn, mint soha.” 
Ebből arra lehet következtetni, hogy az MNT – sajnos – nem követi a külföldi nemzeti kisebbségi történéseket, nincsen önálló kezdeményezése és csak a vezető tisztségviselők álláspontjai alapján cselekszik.
Mivel Magyarország az aláírások számát „túlteljesítette”, a Vajdasági Magyar Szövetség és az MNT „aláírás gyűjtésének szervezése a Minority SafePack ügyében”[10] már nem sokat lendít a dolgon. Esetleg csak szimbolikus, látszattevékenységi jelentősége lehet. A kezdeményezés sikere most már ugyanis attól függ, hogy legalább még négy országban teljesítik-e a „minimális kvótaküszöböt”.

– Az európai polgári kezdeményezések sikere a kezdeményezők mellett az Európai Bizottság és az Európai Parlament közös felelőssége – fogalmazott Brüsszelben az Európai Parlament Alkotmányügyi és Petíciós Bizottságai által rendezett meghallgatáson Vincze Loránt.[11]
Időközben (február 7-én) a tagállamokban élő kisebbségek védelméről és megkülönböztetésének tilalmáról szóló határozatot fogadott el nagy többséggel az Európai Parlament (EP) Strasbourgban.[12] Úgy tűnik, az EU is belátta, nem lehet közömbös a tagországok 100 millió lakossága jogainak védelme iránt! 

BOZÓKI Antal
Újvidék, 2018. március 7.


[1] P.E.:Az MNT csatlakozott az európai kezdeményezéshez. Magyar Szó, 2018. február 27. 1. és 4. 
[2] Uo. A kezdeményezést itt lehet aláírni: http://jogaink.eu/
[3] Nem vagy egyedül: Egymillió aláírás Európa sokféleségéért.  https://www.fuen.org/hu/temaink/europai-polgari-kezdemenyezes/
[4] Elérte a 600 ezret a kisebbségvédelmi európai polgári kezdeményezés támogatóinak száma. Civitas
  Europica Centralis (CEC): Kisebbségi Sajtófókusz. www.cecid.net, 2018. február 2.
[6] Uo.
[7] Moldován Árpád Zsolt. Minority SafePack: gyűlnek az aláírások, de nagyon ketyeg az óra. http://www.maszol.ro/index.php/kulfold/92343-minority-safepack-gy-lnek-az-alairasok-de-nagyon-ketyeg-az-ora, 2018. február 15. [12:21] 
[8] Lásd a 4-es alatti írásban.
[9] Lásd Moldován Árpád Zsolt írását a 7-es jegyzetben. Lásd még „Írjuk alá mindannyian!” – Orbán Viktor aláírta a Minority SafePack kezdeményezést. http://www.maszol.ro/index.php/kulfold/92199-irjuk-ala-mindannyian-orban-viktor-alairta-a-minority-safepack-kezdemenyezest, 2018. február 12. [23:13]
[10] Lásd P.E. írását az 1-es alatt. Lásd még v-ár: Jogainkról van szó c. írását, miszerint a VaMaDiSz is csatlakozott MSPI aláírásgyűjtéshez. Magyar Szó, 2018. március 1. 4.
[11] Vincze Loránt: A polgári kezdeményezések sikere az EB és az EP felelőssége is. https://www.fuen.org/hu/hirek/single/article/lorant-vincze-the-ec-and-the-ep-also-share-the-responsibility-of-the-success-of-the-citizens-initiative/, 2018. február 22.
[12] Az Európai Parlament 2018. február 7-i állásfoglalása az uniós tagállamokban élő kisebbségek védelméről és megkülönböztetésmentességéről (2017/2937(RSP)). http://www.europarl.europa.eu/sides/getDoc.do?pubRef=-%2f%2fEP%2f%2fTEXT%2bTA%2bP8-TA-2018-0032%2b0%2bDOC%2bXML%2bV0%2f%2fHU&language=HU

Bővebben lásd az Uniós kisebbségvédelem c. 2018. február 27-i írásom. https://naplo.org/index.php?p=hir&modul=minaplo&hir=10922, 2018. február 28.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése