Oldalak

2018. március 13., kedd

Szerbia 132 épületet származtatott vissza amerikai állampolgároknak

Szerbia 132 épületet származtatott vissza amerikai állampolgároknak
Összesen 144 amerikai, főként szerb származású állampolgár, illetve amerikai-szerb kettős állampolgár nyújtott be vagyon-visszaszármaztatási kérelmet Szerbiának.
Strahinja Sekulić, a Restitúciós Ügynökség igazgatója a Novostinak elmondta, hogy a vagyon-visszaszármaztatási folyamat rendben zajlik, semmi sem akadályozza azt.
Az ügynökség eddig 132 objektumot származtatott vissza amerikai állampolgároknak, vagyis 96 üzlethelyiséget, 15 lakást és 21 épületet, valamint 970 hektár szántóföldet, 116.733 négyzetméter építési területet és mintegy 17 hektár erdőt, írja a Novosti.
Sekulić elmondta, hogy a Jugoszlávia és az Amerikai Egyesült Államok között megkötött két egyezmény értelmében nincs joguk a vagyon-visszaszármaztatásra azoknak, akiknek jogelődjét már kárpótolták, írja a Tanjug.
Az első, 1948-ban megkötött egyezménnyel a volt Jugoszlávia 3,5 millió dollárt fizetett ki Amerikának, a második, 1964-ban aláírt szerződéssel pedig 17 millió dollárt. Ebből az összesen 20,5 millió dollárból fizették ki az amerikaiak elkobzott vagyonát.
https://www.vajma.info/cikk/szerbia/25715/Szerbia-132-epuletet-szarmaztatott-vissza-amerikai-allampolgaroknak.html,

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése