Oldalak

2018. április 24., kedd

Gyáva népnek nincs hazája és nem mer állást foglalni

A Tanács tagjai ugyan elítélték mind a Vajdaság napjára vonatkozó belgrádi javaslatot, mind Várady Tibor egy Fidesz-lapban történt Soros-listázását, de a véemeszes többségnek nem volt bátorsága hivatalosan is állást foglalni.


A Vajdaság Ma tudósításából:
(...) Tari István (Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége) Vajdaság hivatalos emléknapjára vonatkozó állásfoglalásról nyújtott be sürgősségi javaslatot, amelynek megvitatását támogatták a tanácstagok, de az ülés végén sorra kerülő vita során leszavazták a beadványt. Hasonlóan járt a másik sürgősségi indítvány is, amelyet a Magyar Mozgalom képviselői nyújtottak be; Joó Horti Lívia, Siflis Zoltán és Várkonyi Zsolt kérte a tanács állásfoglalását dr. Várady Tibor jogtudós, akadémikus nevének meghurcolása és mindennemű listázás ellen, a beadvány szintén napirendre került, de formai és tartalmi okok miatt ezt sem fogadták el a Magyar Összefogás és a Vajdasági Magyar Szövetség többségi képviselői. (...)
Ökrész Rozália, a Magyar Szó Lapkiadó Kft. igazgatónője beszámolt a lap tavalyi teljesítményéről. Bejelentette, hogy immár ötödik éve kiegyensúlyozott a pénzügyi mérleg, banki kölcsönöket jelenleg sem használnak fel, enyhe emelkedést mutat a lapeladás is.
Joó Horti Lívia (MM) ezen az ülésen ismét azt kifogásolta, hogy csupán a közösség azon felét elégíti ki a napilap, amely a VMSZ holdudvarához tartozik. Tari (VMDK) rámutatott a részletes kimutatásokban megmutatkozó adatokra, amelyek szerint nagyjából 5300 példány fogy el naponta, arra vonatkozóan viszont nincs kimutatás, hogy hány tiszteletpéldányt adnak, illetve hogy valóban léteznek-e ún. feketelisták a Magyar Szóban? – tette fel a kérdést Tari, aki szerint az írástudó értelmiség egy része nem kerülhet be a napilapba.
A Pannonia Alapítvány tavalyi kiadásai meghaladták a 159 millió dinárt. Lassan befejeződik a Pannon Médiaház építése és a korábbi stúdiók és szerkesztőségi helyiségek felújítása is, ahová hamarosan beköltözik a Magyar Szó és a Hét Nap szerkesztősége. Időbe telik, amíg a munkatársak megtanulják használni a rendelkezésre álló modern eszközöket – mondta Bodzsoni István a Pannónia Alapítvány és a Pannon RTV igazgatója. A tömegtájékoztatás kapcsán komoly vita alakult ki a VMSZ és az ellenzék képviselői között, Tari szerint a nagyközönséget nem érdekli a politika, az olvasottság, nézettség hűen tükrözi az érdeklődés alacsony szintjét. Talpai nyilvános üzenetet közvetített a szórványból, „nem vagyunk mi annyian, hogy ellenzékeskedjünk” – fogalmazott. Az anyaországi megosztottság kapcsán elmondta, hogy nem érti, milyen megosztottságról beszélnek egyesek, hiszen az anyaország kétharmada egy irányba tart és csak egyharmada más irányba. Tari a szórvány magyarság nevében kijelentett képviselői üzenetre válaszolva elmondta, hogy azok akik az ellenzéki vagy ellenvéleményeket kifogásolják, visszasírják az egypártrendszert.
Joó Horti a Pannon RTV egyoldalú szerkesztéspolitikáját bírálta. Bodzsoni István cáfolta, hogy a Magyar Mozgalom nem kerül adásba, a képviselő asszony is sokat szerepel a televízióban – mondta. A média nem tehet arról, hogy a mozgalomnak nincs álláspontja – fogalmazott a Pannon RTV és a Pannónia Alapítvány igazgatója. Ideje lesz úgy viselkedni, amivel amúgy is vádolják a Pannon újságíróit – idézte a munkatársaihoz intézett szavait az igazgató. Joó Horti válaszában elmondta, hogy az is megfontolt állásfoglalás, amikor egy szervezet nem foglal állást egy ügyben, valamint nehezményezte, hogy a szabadkai ügyek és a vajdasági magyarságot érintő kérdések kapcsán kevés teret kap az ellenzék. (...)

2018. április 23.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése