Oldalak

2018. április 10., kedd

Hogyan fordulhatott elő?

 

A Fidesz-KDNP fölényesen megnyerte az anyaországi választásokat. Ebben a pillanatban nem érdemes különösebben foglalkozni a számokkal. A hajszálpontos arányok úgyis csak a napokban lesznek ismertek.

Behatóbb elemzésre sincs túl nagy szükség.
A Fidesz túlnyerésének okai röviden:
– soha nem látott, Vučić-stílusú mocskos kampány, különböző gátlástalan trükökkel, hazúdozással, karaktergyilkosságokkal, amelyeket közpénzeken követett el;
– a komplett magyar média 80-90 százalékát a Fidesz birtokolta és legalpáribb módon visszaélt vele;
– A Fidesz bebizonyította, hogy az emberek bizalmát sajnos minden program nélkül, kizárólag félelemre és gyűlöletre rájátszva is hatékonyan meg lehet nyerni. Orbánék megállás nélkül (a pillanatnyilag egyébként teljesen szünetelő) bevándorlás megfékezőinek szerepében tetszelegtek. Ez volt az egyetlen választási stratégiájuk, üzenetük;
– A magyar emberek nagy része sajnos egyáltalán nem tájékozódik és általában sokkal kevesebbet olvas, mint valamikor. Ha ez nem így lenne, tudnák, hogy a Fidesz voltaképpen gerjeszti a migraciót, nem küzd ellene (két év alatt mintegy húszezer “kötvényes” gazdag migránst fogadott be). Továbbá a Fidesz súlyos korrupciós botrányairól is részletes információt szereztek volna. Szembe kell nézni azzal a szomorú ténnyel, hogy a magyar emberek egy részének a szellemi szintje jelentősen csökkent. Ez nem elsősorban az ő hibájuk, a kormánypártok is tehetnek róla, hiszen nekik ez tökéletesen megfelel.
Dióhéjban ennyi.
A délvidéki magyarság számára a Fidesz-KDNP győzelme annyit jelent, hogy a VMSZ és a Szerb Haladó Párt pozíciója még az eddiginél is egy kicsit szilárdabb lesz, hiszen ugyanúgy számíthatnak a politikai biznisztársukra, mint eddig.
Amíg a Fidesz hatalmon marad, a magyar kormány a kisujját sem mozdítja a délvidéki magyarság önrendelkezése, jogainak megvédése érdekében.
Mindehhez azonban már hozzászokhattunk.
Portálunk, amíg teheti, folytatja küzdelmét az igazságért.
Végezetül: ami a Jobbikot illeti, nem sikerült neki a nagy áttörés, de stabilan maradt Magyarország második legerősebb pártja, amely heroikus és következetes küzdelmet folytatott az óriási túlerőben levő ellenféllel. Eközben nem lépett semmilyen elvtelen koalícióra a szocikkal, Gyurcsányékkal, senkivel.
E sorok szerzője, bármennyire is próbal nagyobb hibát találni a Jobbik választási stratégiájában, magatartásában, nem lát ilyet. Azt tették, amit kellett. Most ennyire volt elég.
Holnap új nap lesz, újabb kihívások várnak mindenkire, küzdjünk meg ezekkel a legjobb belátásunk szerint.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése