Oldalak

2018. május 22., kedd

Az elvándorlás következményei:


A zombori falvakban (is) alig maradtak diákok


Ha azt mondjuk, hogy a haladó-VMSZ-es kormány politikája nem járult hozzá a vágtázó elvándorlás megállításához, akkor rendkívül enyhén fogalmaztunk. Számunkra különösen fájó, hogy ez a folyamat sokkoló mértékben sújtja Délvidéket.

 

A fenti megállapítás a Zombor községhez tartozó településekre is vonatkozik. Pontosabban: magát a várost és a környező falvakat is érinti. Például az utóbbi pár évben a község iskoláiban az elsős diákok száma (suliként) átlagosan százötvennel csökkent.
Idén a falusi iskolák zömében 15 tanulónál kisebb létszámú osztályok találhatók. Az Oktatási Minisztérium és a Tartományi Oktatási Titkárság szerencsére (még egyelőre) lehetővé teszi, hogy az osztályok ilyen kevés gyerekkel is működjenek.
A helyzet különösen válságos Béregben. A helyi általános iskola negyedik osztályában csak négy diák tanul. A tanév elején még hatan voltak, de kettőjüket a család külföldre távozása miatt a szülők kiiratták.
Az előző három évben három család hagyta el a települést összesen öt gyermekkel együtt.
Küllődön sem jobbak a kilátások. A következő tanévben négy elsős lesz a helyi iskolában. Most öten vannak.
A tanulók összlétszáma tíz évvel ezelőtt 96-ot tett ki, jelenleg csak 61.  
Lesújtó adatokról van szó. Hol van a kiút?
(rtv.rs nyomán)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése