Oldalak

2018. május 5., szombat

Šešelj mandátumának megszűnését kéri az ifjúsági kezdeményezés

A Ifjúsági Emberi Jogi Kezdeményezés azt kérte a szerb parlamenttől, hogy végleg állapítsa meg Vojislav Šešelj mandátumának megszűnését.


„Parlamenti mandátumának megszüntetésén kívül azt kérjük a köztársasági elnöktől és a kormányfőtől, hogy sürgősen vessenek véget a herkócai (Hrtkovci) lakosok, de egész Szerbia polgárai ellen irányuló többhetes megfélemlítési kampánynak azzal, hogy egyértelműen szembehelyezkednek Vojislav Šešeljlyel és bűnös politikájával” – áll a kezdeményezés közleményében.
Az állami intézményeknek Šešelj tombolására adott reakciója gyanánt tett intézkedések nem teljesülnek, s nincs is célja a május 6-ra bejelentett herkócai gyűlés betiltásának, hanem tiszteletben kellene tartani a radikális vezér elleni jogerős ítéletet, mégpedig úgy, hogy konstatálják a háborús bűnök miatt elítélt politikus parlamenti mandátumának megszűnését, amire a népképviselők megválasztásáról szóló törvény is kötelez, írják a közleményben.
Hozzáteszik, az államfőnek és a kormánynak a szerb állam nevében minden év május 6-án tiszteletet kellene tanúsítaniuk az áldozatok iránt Herkócán, megmutatva, hogy a háborús múlttal való szembenézésre egyedül a béke és stabilitás politikája épülhet.
A kezdeményezés azt kéri a köztársasági elnöktől és a szerb kormánytól, hogy ne játsszák tovább a semlegest, amely a két véglet között egyensúlyoz, betiltva minden, május 6-ra bejelentett gyűlést, hanem döntsék el, hogy az ország és a régió békéjét feláldozzák-e egy háborús bűnös miatt.
Amennyiben az állami szervek továbbra is ebbe az irányba haladnak, a szerb társadalomnak erőt kell találnia, hogy felemelje a fejét és szembeszegüljön ezzel a két lábon járó gonosszal, szögezi le a kezdeményezés. Hozzáteszi, a harcnak május 6-a után is folytatódnia kell, nem is annyira Šešelj miatt, hanem amiatt az igény miatt, hogy társadalomként tartós békét teremtsünk, ami lehetetlen az áldozatok iránti tisztelet nélkül. (FoNet)
2018. május  4. [19:10]
https://www.vajma.info/cikk/szerbia/25875/Seselj-mandatumanak-megszuneset-keri-az-ifjusagi-kezdemenyezes.html

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése