Oldalak

2018. június 29., péntek

Amikor a politika bekönyököl az iskolaablakon



Botrányos igazgatóválasztás Gomboson

Termetes kavics csobbant a nyugat-bácskai régió állóvizében, melynek az első hullámai már meg is jelentek a tükörsima vízfelületen.
A gombosi József Attila Általános Iskolában nemrégiben iskolaigazgatót választottak, méghozzá úgy, hogy a régit politikai segédlettel szerették volna eltávolítani, hogy a helyére szófogadó, hajbókoló pártkádert ültethessenek. Igen ám, de a politikusok mesterkedése makacs ellenállásba ütközött, Kovács Edit igazgatónő elmozdítása kemény diónak bizonyul. Nem tegnap kezdte a szakmát, már sok mindent átélt, tapasztalt az intézmény falain belül. Harminchárom évvel ezelőtt került a tanügybe, 17 éven át iskolapedagógusként dolgozott, 16 éve pedig az intézmény vezetője.

                                                        Kovács Edit

Meddig lesz még igazgató, mikor jár le a megbízatása?
 – Augusztus 17-ig még biztosan, mert addig szól a kinevezésem.
Amikor meghirdették a pályázatot, hányan jelentkeztek?
– Ketten, én és az egyik tanítónő, aki rajzot meg zenét tanít.
Róla mit kell tudni?
– Huszonhárom éve dolgozik az iskolánkban, meghatározott időre alkalmaztuk, mert nem szaktanár. A munkáját jól ismerem, a két gyerekemet is tanította, pontos képem van a képességeiről, a munkavégzéséről. Vele kezdettől fogva nem volt felhőtlen az együttműködésünk.
Hogy döntött a tantestület meg az iskolaszék?
– Szavazáskor a 40 dolgozó közül 36-an engem támogattak, a 9 tagú iskolaszék azonban 5:4 arányban neki szavazott bizalmat. Ehhez tudni kell, hogy a testület 3 tagját a helyi közösség vezetősége delegálja, 3-at a szülők választanak maguk közül, 3-at pedig a tantestület ajánl. Utólag derült ki, hogy a szülőket megpróbálták befolyásolni, rávenni arra, hogy ellenem szavazzanak. Ekkor tört ki a botrány: az egyik bátor szülő nyilvánosságra hozta a levelet, amelyet Facebookon küldött neki (és valószínűleg a másik két szülőnek is) a helyi közösség titkára, aki történetesen szintén tagja az iskolaszéknek. A nyomásgyakorlás hatására a megfélemlített szülők úgy szavaztak, ahogy a levélíró szerette volna. Amikor a szavazócédulákat figyelmesebben átnézték, akkor vették észre, hogy a megzsarolt szülők más-más színű golyóstollal karikázták be a másik jelölt nevét: zölddel, lilával. Nyilván úgy, ahogy előtte megbeszélték. Hogy pontosan lehessen tudni, az illető jól szavazott. Így tartották őket sakkban. A rám leadott szavazatok esetében minden bekarikázás kék színnel történt.
Mi állt a levélben?
– Az egész levélben engem akarnak befeketíteni, rágalmaznak, pocskondiáznak. Tudom, hogy az új jelölt már több mint 10 éve feni a fogát az igazgatói székre. Őszre lesznek helyi közösségi választások, nyilván érzi, hogy neki nem szavaznak újra bizalmat, így most látta elérkezettnek az időt arra, hogy egy újabb titulust szerezzen magának. Már korábban is igazgató akart lenni, akkor Doroszlón próbálkozott, az ottani iskolában, de nem járt sikerrel. De tett ő olyat is, hogy beperelte a saját iskoláját. Már a harmadik vagy negyedik pártot cseréli, én viszont soha nem voltam egyetlen pártnak sem a tagja. Ráadásul ő a falu polgármestere is, és a községi tanácsba is bekerült.
Számomra felfoghatatlan, ami most történik. Kiállt mellettem a tantestület, a kollégáim véleményt nyilvánítottak, kivel szeretnének a továbbiakban is együtt dolgozni, támogatott a Magyar Nemzeti Tanács, elképzelni se tudom, mi történhetett.
A hivatalos kinevezés még nem érkezett meg. Hogyan tovább?
– Még jött meg, pedig már eltelt több mint egy hónap. Talán húzzák az időt. Véget ért a tanév, megkezdődött a nyári szünet, ilyenkor könnyebb az ilyesmit kivitelezni, mert az iskolára nem figyel senki.
A tartomány területén működő iskolákról szóló törvényt tavaly októberben jelentősen megváltoztatták. Abban az szerepel, hogy igazgatóválasztáskor a tartományi oktatási titkár szava, véleménye a döntő, a miniszter azt csak jóváhagyja. Mivel a tantestület engem támogatott és a Magyar Nemzeti Tanácsnak sem volt ellenvetése, csak arra tudok gondolni, hogy a tartományi oktatási titkárságon történhetett valami, amiről mi nem tudunk. Amikor felhívták telefonon Nyilas Mihályt, hogy a személyes döntése felől érdeklődjenek, azt a választ adta, hogy az új jelöltet támogatta, és annak kinevezését javasolta a miniszternek. Kijelentését a saját fülemmel hallottam, és akkor döntöttem el, hogy nem hagyom a dolgot ennyiben, harcba szállok a magam igazáért.
Nem gondoltam, hogy idáig fajul a helyzet. Nagyon elszánt vagyok, küzdeni fogok a végsőkig. Nem engedhetem át az iskolát, a 120 diákot egy olyan ember kezébe, akit a politika majd bábként mozgat. Ma reggel írtam az oktatási miniszternek egy levelet, beszámoltam az esetről, mellékeltem a bizonyítékokat is. Kérdés, hogy eljut-e hozzá.
Petíciót fogalmaztunk meg, aláírásokat gyűjtünk a faluban, aki támogatja az ügyünket, a harcunkat, az aláírhatja.
Szabó Angéla

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése