Oldalak

2018. június 2., szombat

Ennyit ér a VMSZ Szerbiában

Avagy: Stop, MNT!

Legalábbis erre lehet következtetni abból az VRTV tudósításból, amelynek címe: A kormány megerősítette a nemzeti tanácsi törvény módosítási javaslatát. Pontosabban: Hajnal Jenőék bólogató Jánosokként szentesítették jelenlétükkel a megszigorító intézkedéseket.
Branko Ružić államigazgatási és önkormányzati miniszter kijelentette, hogy a köztársasági kormány tegnap megerősítette a kisebbségek nemzeti tanácsairól szóló törvény módosítási javaslatát.
Mint mondta, arra számít, hogy az előírás hamarosan a képviselők elé kerül.
Elmondta, az a cél, hogy világosabban meghatározzák a tanácsok hatáskörét, csökkentsék a politika befolyását és átláthatóbbá tegyék pénzelésüket. Hangsúlyozta, hogy a nemzeti tanácsokat a köztársasági, tartományi és önkormányzati költségvetésekből pénzelik, és ezért nekik is átláthatóan kell költekezniük.
„A tárca négy törvényjavaslatot dolgozott ki, amelyek a kisebbségi jogokat érintik” – közölte Ružić.

2018. június 1.


A kormány megerősítette a nemzeti tanácsi törvény módosítási javaslatát

Belgrád
Branko Ružić államigazgatási és önkormányzati miniszter kijelentette, hogy a köztársasági kormány tegnap megerősítette a kisebbségek nemzeti tanácsairól szóló törvény módosítási javaslatát.

ruzic manjine subotica jpg
Tanjug

Mint mondta, arra számít, hogy az előírás hamarosan a képviselők elé kerül.
Elmondta, az a cél, hogy világosabban meghatározzák a tanácsok hatáskörét, csökkentsék a politika befolyását és átláthatóbbá tegyék pénzelésüket. Hangsúlyozta, hogy a nemzeti tanácsokat a köztársasági, tartományi és önkormányzati költségvetésekből pénzelik, és ezért nekik is átláthatóan kell költekezniük.
„A tárca négy törvényjavaslatot dolgozott ki, amelyek a kisebbségi jogokat érintik” – közölte Ružić.

Tanjug-RTV  
2018. június 01. | 14:31 |

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése